hernádi levente épp nem fotózik

Miért csak huszonkettedikek lettünk a zenei paralimpián? - Minden válasz minden kérdésre

Ha nem az unalmas és giccses tucatdal egy jellegtelen, átlagos előadótól, akkor biztos nemzetközi összeesküvés áll a gyalázatos eurovizilós szereplésünk hátterében. Érdemes megvizsgálni a valódi okokat.

A szomszédok egymásra szavaznak. Oké, ezt elsőnek nagyjából alá is lehet írni. Ha megnézzük a ponttáblát, akkor tényleg az látszik, hogy a versenyző országok 60%-ban közeli szomszédokra szavaztak. Azerbajdzsán nyilván az iraki és az iráni titkosszolgálatok versenyen kívüli többletszavazataival nyert.

Az az ország nyer, ahonnan többen menekültek külföldre. Valóban, a rengeteg balkánra száműzött svéd tolhatta az országukat a harmadik helyre. Ők gyártják a Nokiát is, biztos semmiség nekik egy sms helyett kettőt elküldeni. Meg amúgy is.

A határon túli magyarok cserbenhagytak minket. A vajdasági magyarok meg a székelyek azért nyomták a gombot serényen. Kaptunk tőlük 8 meg 7 pontot, pedig szegényeket üldözik is ideiglenes hazájukban, viszont a felvidéki véreink le se szartak minket! És ezeket akarjuk mi visszafoglalni? Persze, nagy jóindulattal azt is feltételezhetjük, hogy a szlovák titkosszolgálat letiltotta a kimenőjét mindegyiknek.

Lengyel magyar két jó barát. HAHÓ. Lengyelek! Barátok vagyunk! El tetszettek felejteni? 

A magyar külügy válságban van, diplomatáink nem tettek semmit a siker érdekében. Valóban. Én nem láttam egyetlen nagykövetünket sem Wolf Kati CD-ket árulni a nagykövetségek előtt. Ti láttatok?

Utálnak minket a szomszédaink. Pedig egy olyan országot, ahol egy légifotó miatt is képesek az emberek a százéves trianoni bajaikat felemlegetni, csak szeretni lehet. Azerbajdzsánt bezzeg minden szomszédja szereti! (mi melyik testvérszomszédainkra is szavaztunk cserébe? Izland, Svédország, Görögország?)

Gyurcsány a hibás.

Orbán a hibás.

Rossz a szavazási rendszer.

Ezen kívül, én megmondom őszintén, már nem is emlékszem rá, mit énekelt Wolf Kati. Végig kellett tegnap néznem az egészet versenyt, először láttam az összes előadót. Először, egyszer és utoljára. Viszont egyáltalán nem ragadt meg Kati előadása. Annyira emlékszem belőle, hogy még a lábát sem emelte meg. Úgy állt a színpadon, mint egy darab kő. Még a dal refrénje se jut eszembe. Kb olyan előadás volt, ami 1-2 kör után kiesik a megasztárból (vagy az x-faktorból).

Nem azt mondom, hogy nem tud énekelni, vagy nem szép. Wolf Kati egy énekesnő volt. Elénekelt egy dalt a színpadon. Volt még nyolc másik énekesnő. Ők is elénekeltek egy dalt a színpadon. Ők sem nyertek.

Velük szemben meg ott volt a felálló hajjal pattogó meleg ikerpár, meg az operát éneklő nő, meg a tinibálvány srác, meg az a négy aranyos, színes lány abból a másik országból. És már el is felejtette az ember, hogy kettővel előtte volt egy énekesnő a színpadon, aki elénekelt egy dalt, valami kék ruhában.

Kétség senkiben se legyen afelől, hogy a béna eredményünk után sokkal rosszabb lesz minden-mindekinek az országban.

Így zsűrizett a World Press Photo

Ez volt az első gondolatom mikor kinyitottam a szemem most reggel-délben. Dúdolgattam kicsit, nevettem magamban, aztán fél órára rá fel is keltem.

Tíz zene, amik nélkül úgy néz ki nem voltam meg 2010-ben

Milyen jó hogy ma már az itunes és a last.fm is méri miből-mennyit hallgatok, így nem kell véletlen benyomásokra alapozni az év végi összegzést.

Annyit hozzá kell tenni, hogy zenét kétféle élethelyzetben hallgatok: Az egyik amikor haladok A. pontból B. pontba és közben muszáj valaminek szólnia hogy elnyomja az utcazajt, a másik pedig gép előtt ülve, amikor szintén mindegy mi szól, amíg nem hallom a gép zúgását.

2010 legtöbbet hallgatott albuma a Subscribe - Stuck Progress to the Moon lett, második a badreligion-new dark ages, harmadik a rancid-out come the wolves, ami annak köszönhető hogy sokat éjszakáztam októbertől mostanáig, és ezek azok zenék az ipodon amik ébren tudnak tartani hazafele. Na meg szeretem is őket lassan tizen sok éve.

A tíz legtöbbet hallgatott szám viszont egész más műfaj. A sorrend ad-hoc, nem tükröz semmilyen tetszés-mértéket:

Read the rest of this post »

Sziget, koncertek, élmények

Így fest a szoba a Sziget óta. Nem mintha ennyire szeretném megőrizni a fesztivál emlékét, inkább csak lefárasztott ez a néhány nap. 

A legtöbbet akkor öregedtem, amikor pénteken este eltűnt a képen elől látható hátizsákom a sajtós konténerből, benne az épp nem használt felszereléssel (vaku, 35fix, kábelek, szemüveg, ilyenek). Hogy miért nem tettem az értékmegőrzőbe, magam sem tudom. Az én hibám lett volna, ha sosem kerül elő.

Szombaton lefutottam a köröket az értékmegőrzővel, a backstage személyzettel, kerületi kapitánysággal, aztán estére csendesen beletörődtem: durván mínuszos lesz az idei fesztivál (pedig péntek este még annak örültem, hogy kilenc sört ittam, amiből egyet fizettem).

Vasárnap délután aztán megtörtént a csoda: A táska ugyanott materializálódott, ahonnan két nappal korábban eltűnt. Tényleg csoda lehetett, mert senki nem látta mikor és hogy került oda, ki tette le.

Mindent bennehagyott az illető, bárki is vitte el egy körre. Biztos Canonos (vagy pentaxos!) lehetett, mert a vakut meg az obit sem tartotta meg magának.

Örülünk Vincent.

Koncertek

Nagyon kevés koncertet láttam. Nagyon kevés előadót ismertem. Zene ízlésem jellege dinoszauruszhoz hasonlítható (úgy hallottam, már a dnb is cikinek számít, pedig mai zenék közül dubstep mellett még max azt hallgatok, de azt is csak a Hospital istállójából jött DJ-ktől). Ennyit előljáróban.

A Bad Religiont kihagytam. Tizennégy éves énemnek tartoztam volna vele, remélem jönnek még felénk. Megnéztem viszont elég sok nagyszínpados fellépőt pénteken és vasárnap, de egyikről sem tudok semmi pozitívat írni.

A Paparoach úgy maradt, ahogy akkor zenéltek amikor még a Tony Hawk Pro Skater 2 menő volt. - Csak azóta úgy néznek ki, mintha a Tokio Hotelt felhízlalták volna egy kicsit, és keresztezték volna japán mexikóiakkal.

Gentleman nekem unalmasan egyhangú volt, Mika hangját még a társaság lány tagjai sem bírták, pedig elég messze voltunk a színpadtól. 30seconds to Mars helyett az Oi va Voi-on voltunk.

Az Oi va Voi miatt vártam a Szigetet, de ez arra volt jó, hogy bennük csalódjak legjobban. Nem tudom egyértelműen megmondani miért. Közrejátszhatott hogy _szar_ kedvem volt, az is lehet, hogy a tavalyi koncertjük sikerült sokkal jobban. Nem hozták vissza azt a hangulatot amit vártam.

Egy tavalyi interjúban a Quartnak arról beszéltek, hogy a Laughter through tears óta nem találják a hangjukat és azokhoz a számokhoz próbálnak visszatérni. Ezek szerint nem megy nekik.

A nagy slágernek számító dalok is átélés nélkül szóltak. Végig az az érzésem volt mintha semmi kedvük nem lenne zenélni. Eljöttek, lenyomták a kötelezőt, mennek tovább.

 

A vasárnapi Muse - Kasabian nem az a vonala a pop/rockzenének amit szeretek, de a tömegből ítélve ezzel egyedül voltam. Danko Jones volt talán az egyetlen pozitív csalódás. Semmire nem számítottam, de a koncert végére megkedveltem őket. Sixx jól leírja, hogy miért.

Hangulat

Bár a gép végig a nyakamban lógott, ez nem szokott gátja lenni a szórakozásnak. Az viszont annál inkább, hogy menthetetlenül olyan érzésem volt, mint ebben az indexvideóban a két punknak. Kilenc éve minden évben fesztiválozok, de apránként elvész valami minden alkalommal a fesztiválhangulatból. Egyre kevésbé élvezem.

Nem hiszem hogy megöregedtem volna, vagy hogy ennyire megváltozott a fesztiválkultúra pár év alatt. Megmondani sem tudom miért nem éreztem jól magam. A fényképezőgépen át nem tűnik nehéznek. Van rá egy évem hogy kitaláljam (najó, pár személyes okot fel tudnék sorolni).

Volt aminek örültem is

Megismertem sok kollégát, hajnalokig söröztünk, kaptam rengeteg bókot - dicséretet - kritikát, végre beszélgethettem emberekkel fényerőről, obikról, vázcseréről, a popszakmáról, kiderült hogy ha bemutatkozom valakinek akkor rögtön tud hova tenni, sőt a blog(jai)mat is látta már, az MTI-sekről pedig hogy nem nyugdíjazott újságírók, hanem elég nagy partiarcok.

Ennyivel ennyi. Ja, meg itt van még pár hangulatkép meg koncertfotó a nagyításban

Várom a következő Szigetet. Eszembe jutott utolsó nap egy ötlet. Egy olyan sorozat, amilyen formában még senki - az általam ismert világegyetemben - nem dolgozta fel a fesztivál témát.