hernádi levente épp nem fotózik

Mi a gond az új médiatörvénnyel?

Polyák Gábor és Bayer Judit észrevételei. Sorra veszik a médiatörvény részleteit, elmagyarázzák mi-miért nem működhetne 2010-ben. Minden tartalom a napifix tumblrről:

"Szíjjártó szerint az új médiatörvénynek nincs olyan pontja, amely ne lenne megtalálható más Uniós jogszabályban. Kérdés: A Godzillának mely pontja nem található meg a nagy Brehm Állathatározóban?"

Bayer Judit:

Mi a gond a Médiatörvénnyel?[1]

1. A legeslegfőbb gond: hogy a nyomtatott sajtót és az online szöveges sajtót is a Hatóság felügyelete alá rendeli. Hogy miért baj ez?
   1. A sajtószabadságot csak nyomós okkal lehet korlátozni (minden szabályozás egyben korlátozás is). Az elektronikus médiánál ez az ok egyrészt a frekvenciák hagyományos szűkössége, annak szuggesztív ereje, és hogy egyidejűleg nagy tömegű emberhez jut el. A nyomtatott és internetes sajtó esetében egyik ok sem áll fenn. (Az elektronikus média esetében is mind kevesebb az ok, ezt az Európai Audiovizuális Média Irányelv is kimondja – ezért ott is inkább a dereguláció felé kellene haladni.)
   2. A sajtóra (beleértve az internetes médiát is) eddig is vonatkoztak az általános  jogszabályok: a jóhírnév és személyes adatok védelme, a rágalmazás és becsületsértés büntetőjogi tilalma (akár szabadságvesztés is, két évig), és így tovább. Nem állítható, hogy ne lett volna jogi eszköz a sajtó jogsértései elleni fellépésre.
   3. Amióta a cenzúrahivatalok megszűntek, nincsen sajtóhatóság a civilizált világban. Csak az elektronikus médiát ellenőrzi hatóság, a sajtó csak a bíróságnak és az általános törvényeknek van alárendelve.
2. Hiba, hogy a Hatóságra a Kormány befolyást gyakorol, az Elnök kinevezése által. A Médiatanács tagjait és a többi tisztséget a Fidesz kilenc évre saját embereivel töltötte föl, ami kettőnél is több kormányzati cikluson is túlnyúlóan biztosítja számára a sajtóra való nyomásgyakorlást a párt érdekei szerint. Hiba, hogy az összes tisztség korlátlan alkalommal megújítható: a függetlenséget az újraválaszthatóság hiánya biztosítaná.
3. A Hatóságnak teljhatalma van, a következő okokból:
   1. a teljes nyilvánosságot felügyeli, fent említett okokból kifogásolhatóan.
   2. Túlságosan kiterjedt vizsgálati jogkörei vannak (155. §). Bárhol, bármilyen adatot, még „törvény által védett titkot is” követelhet, megtekintheti, lemásolhatja, sőt bárkit, azt is, aki az ügyféllel, vagy az eljárás egyéb résztvevőjével (pl. tanúval) kapcsolatban áll, adatszolgáltatásra, „adatoknak az általa meghatározott, összehasonlításra alkalmas formátumban való szolgáltatására, továbbá egyéb felvilágosítás adására kötelezheti.” Ha ez nem lett volna teljes, a következő szakasz biztosítja, hogy ezeken kívül „más személyt vagy szervezetet is adatszolgáltatásra” kötelezhet. A tanú meghallgatható üzleti titokról akkor is, ha nem kapott a titoktartás alól felmentést. Az így megszerzett adatok más eljárásban is felhasználhatóak – ami ellentétes az adatvédelmi törvény célhozkötöttség elvével. De még ezzel sem érezte úgy a jogalkotó, hogy biztosította az adatszolgáltatás gördülékenységét, ezért még egy új címet is alkotott: Adatszolgáltatás néven (175. §). Ez megismétli, hogy a Hatóság bárkitől, bármilyen adatot bekérhet, továbbá, a vállalkozásokat „a helyszínre vagy a hatósági nyilvántartáshoz telepített, illetve folyamatba épített ellenőrző rendszerből történő táv-adatszolgáltatásra kötelezheti.” A határozatban elrendelt adatszolgáltatás nem vagy nem megfelelő teljesítése esetén a Médiahatóság adatszolgáltatási bírságot  szabhat ki, amelynek mértéke ötvenmillió forintig terjedhet (175. §. (8)).
   3. A határozata elleni fellebbezésnek nincs halasztó hatálya (163. § (3)). Ez azzal jár, hogy az igen magas összegű bírságnak bírói jogorvoslat nélküli begyűjtése következtében egyes médiaszolgáltatók, sajtótermékek tönkremennek, megszűnnek. Ugyanakkor nem teljesíti a törvény indokolásában kitűzött célt, azaz a jogbiztonságot, mert amikor a bíróság végül meghozza – a médium számára kedvező – döntését, akkor ugyanúgy vissza kell állítani az eredeti állapotot, már amennyiben egyáltalán lehetséges. A kitűzött célt, a jogbiztonságot azzal lehetett volna elérni, ha az ilyen célú eljárásokban a bíróságok számára gyorsított ügymenetet írnak elő. A szabály ellentétes azzal az alkotmányos elvvel, hogy mindenkinek joga van jogorvoslathoz (hiszen előbb érvényesíti a jogkövetkezményt, mint hogy a jogorvoslat lezajlana), és emiatt a sajtószabadságot is sérti.
   4. Jogvitás eljárást folytathat le két médium között, amelyben az egyik médium kéri az eljárást – a másiknak viszont nincsen választási lehetősége. Így egészen más a helyzet, mint a választottbírósági eljárások esetében, vagy az önszabályozás eseteiben, ugyanakkor megfosztja az eljárásba citált felet a független bírói eljárástól.
   5. Minden jog a Hatóságé, semmi az ügyfeleké: nyilvános meghallgatást (157-158. §) a Hatóság akkor tart, ha jónak látja, a szereplőknek nincs kezdeményezési joguk. Az ügyfél kérelmét beadni „köteles”, a Hatóság elektronikus kapcsolattartásra „kötelezheti” az ügyfelet – holott ezt inkább jogként szokás lehetővé lenni. Az egyeztetés (159.§) esetében három bekezdés szól arról, mire nincs joga a szereplőknek.
   6. Hatósági szerződés esete (160. §) A Hatóság ekkor nem hatóság, kivéve, ha az ügyfél megszegi a szerződést, mert akkor hatósággá válik. Ellentétes az Alkotmánybíróság hatályos gyakorlatával, amely szerint a hatóság nem lehet egyidejűleg szerződő fél is, és a szerződés ellenőrzője is.
4. A Hírközlési és Média Biztos: (139. § - 143. §) Alkotmányellenes, bénító hatása lehet a sajtószabadságra (chilling effect), mert:
   1. Olyan ügyeket vizsgálhat, amelyek nem jogellenesek, és a Hatóság jogkörébe nem tartoznak (140. §), ez ellentétes a jogállamiság elvével (mely szerint, amit törvény nem tilt, azt szabad).[2] Gyakorlatilag kiterjeszti a Hatóság hatáskörét a törvény által nem szabályozott esetekre, tehát bármire – ez ellentétes az Alkotmánnyal is, különösen az 1/2007. AB határozattal. A Biztos hivatalból is eljárást indíthat, ami végképp nevetségessé teszi a fogyasztók érdekeire hivatkozást.
   2. A Biztost és összes munkatársát az Elnök nevezi ki és menti fel, hagyja jóvá az ügyrendjét. Költségvetése a Hivatalon belül működik (139.§). Az Elnöknek és a Médiatanácsnak számol be negyedévente (143. §). Az ügyek eredményéről értesíti az Elnököt, „különös tekintettel a szolgáltatónak a magatartására és az együttműködési készségére” (142. §(9)). Tehát a Biztos nem egy független jogintézmény, sőt személyesen az Elnöktől függ, gyakorlatilag az Elnök meghosszabbított keze, aki a törvényes kötelezettségeken túlnyúlóan is zaklathatja, vizslathatja a médiapiac szereplőit.

1. Habár hatósági jogköre elvileg nincs, mégis kiterjedt, a Hatóságéval azonos vizsgálati jogkörökkel rendelkezik (142.§).[3] Kérhet akár titoknak minősülő adatokat is, és amennyiben a szolgáltató a kért adatokat tizenöt napon belül nem, hiányosan vagy a valóságnak nem megfelelően szolgáltatja, a Biztos közbenjárására a Hivatal ötvenmillió forintig terjedő bírságot szabhat ki (142.§(2) - 175 . § (8)). (Emlékeztetőül: a Biztos olyan ügyben vizsgálódik, amely nem jogellenes!)

1. A közszolgálati médium „reformja” révén az új szervezetrendszer ellentétbe kerül az Alkotmánnyal és az Európai Bizottság joggyakorlatával, mert:
   1. A műsorgyártást és a gazdálkodást nem felügyeli független testület, hiszen azt az Alap végzi. A Kuratórium, a Közszolgálati Testület, a Zrt-k Felügyelő Bizottságai okafogyottá váltak. Ezzel nem teljesülnek az Európai Bizottság Közszolgálati Közleményének elvei (2001 és 2009), mely szerint akkor engedélyezhető a közszolgálati műsorszolgáltatók állami finanszírozása, ha van egy világos feladatmeghatározás, ahhoz szabják a finanszírozást, és független testület ellenőrzi a feladat teljesülését, valamint hogy a költségvetés nem lépte-e túl a feladat teljesítéséhez szükséges mértéket.
   2. Az a tény, hogy az MTI ingyen szolgáltat híreket, súlyos versenyhátrányba hozza a többi hírügynökséget, ezt pedig állami támogatás felhasználásával teszi, ami ellentétes az Európai Unió versenyszabályaival, illetve csak a fenti, szigorú feltételek mellett lenne lehetséges.
   3. Az Alkotmánybíróság 37/1992-es, valamint 22/1999. határozata szerint alkotmányellenes a kormány és a pártok meghatározó tartalmi befolyása a rádióban és a televízióban. (Akárcsak a Parlamenté, ezért a Kuratórium tisztán parlamenti delegáltakból való összetétele is az.) Ez a határozat az akkori médiaszabályozásról azt mondta ki, hogy az „a kormány-befolyás  elleni garanciák hiánya miatt alkotmányellenes”. Ugyanez a most elfogadott törvényről is elmondható.
   4. Mivel az Alapot a Médiatanács kezeli (136.§(6)), annak vezérigazgatóját az Elnök nevezi ki és menti fel, felügyelő bizottságát úgyszintén – nyilvánvaló a kormány, illetve a Fidesz befolyása.
2. A kiegyensúlyozottságot az egyes műsorszámokon belül kéri biztosítani (12. §(2)), ami közismerten lehetetlen, szükségtelen, a tudomány sosem ismert ilyet. Csupán az előző médiatörvény alapján felállított Panaszbizottság átmeneti helytelen értelmezése teremtette ezt az agyszüleményt. A médiaelmélet belső és külső pluralizmust ismer, ahol a belső azt jelenti, hogy minden egyes csatornának kiegyensúlyozottnak kell lennie. De még ezt sem sikerült eddig sem biztosítani, hiszen vannak közismerten elfogult médiaszolgáltatók, ami az információs társadalom korában nem is kifogásolható, mindaddig, amíg a külső pluralizmus megvalósul: azaz nem áll valamennyi médium egyetlen politikai szín szolgálatában. Jelenleg, éppen a törvény hatására, ez utóbbi veszély fenyeget.
3. A források védelme valójában korlátozottabb lett, mint azelőtt: hiszen eddig a Büntető Eljárási Törvény lehetővé tette a tanúvallomás megtagadását olyan személynek, akit foglalkozásának szabályai köteleznek titoktartásra. Az Smtv.  (ún. Média-alkotmány, avagy 2010. évi CIV. tv.) 6. §- a szerint viszont „bíróság vagy hatóság” - azaz a Médiahatóság is - , „a nemzetbiztonság és a közrend védelme vagy bűncselekmények elkövetésének felderítése vagy megelőzése érdekében” kötelezheti az újságírót a forrás felfedésére. Mindezek az érdekek, élükön a „bűncselekmények megelőzésével” a létező leghomályosabb kategóriák, amik a jogban léteznek, ezért semmiféle garanciát nem jelentenek a források védelmére!
4. Eljárási bírság (156. §): Maga az intézmény is kifogásolható, akárcsak annak mértéke, és kiszabásának feltételei. Nem pusztán az eljárás alá vont ügyféllel szemben szabható ki, hanem az eljárás egyéb résztvevőjével, és egyéb, közreműködésre kötelezett személlyel szemben is, nem kellően körülhatárolt esetekben: ha olyan magatartást tanúsít, amely az eljárás elhúzására, a valós tényállás feltárásának meghiúsítására irányul, de az is elég, ha potenciálisan azt eredményezheti. Ez túlságosan laza megfogalmazás egy ötvenmilliós (magánszemély esetében egymilliós) bírság kiszabásához.
5. Rendkívüli állapot, szükségállapot, stb. esetén „egyes közlemények, műsorszámok közzétételét megtilthatják” (az Országgyűlés, a Honvédelmi Tanács, a köztársasági elnök és a Kormány, 15. §). Tehát nem csupán kötelezhetik egyes, a fennálló állapottal, helyzettel kapcsolatos közérdekű közleményeknek az általuk meghatározott formában és időben történő ingyenes közzétételére, hanem be is tilthatnak műsorszámokat – erre vajon mi szükség van? Rendkívüli állapot árvíz idején is fennállhat.
6. A területen kívüli hatály nem alkalmas arra, hogy a Hatóság eljárjon a kuruc.infóval vagy hasonló portálokkal szemben. Hiába tart igényt a joghatóságra, ha egyszer a másik állam nem ismeri azt el, és nem nyújt számára jogsegélyt. A magyar állam – pláne nem egy hatóság – nem tehet végrehajtási intézkedéseket külföldön, ehhez a másik állam együttműködése szükséges. A jelenlegi helyzethez képest semmiféle javulást nem eredményez a törvény e tekintetben.
7. A társszabályozás kereteit meglehetősen szűkre szabja: ha a Médiatanács úgy látja, hogy az önszabályozó szervezet eljárása nem felel meg a törvénynek, vagy a Hatóság és az önszabályozó szervezet között köttetett szerződésnek, vagy nem tudja érvényesíteni  azt, akkor hatósági eljárást indít, amelyben nem köti az önszabályozó szervezet eljárása és döntése (198. §(2)). A Médiatanács az önszabályozó szervezetet folyamatosan ellenőrzi, felügyeli, (200. §) adatszolgáltatásra kötelezheti. Döntéseit egyenként és együttesen is értékeli. Ha nem, vagy nem megfelelően jár el, felmondja a szerződést (195. §), az ügyekben eljárást indít (196. §, 198. § (2)).
8. Jogtechnikai hiba, hogy nem világos a Smtv. és a Médiatörvény (Mtv.) viszonya: az Smtv. csak egy módosító jogszabály, amely emiatt nem is szerepel a nyilvános törvény-adatbázisban (www.magyarország.hu), viszont az Mtv. rendszeresen hivatkozik rá, hiszen az Smtv. 13-20. §-ai sehova sem épültek be.
9. Ellentmondás van egy fontos kérdésben a Mtv. és az Smtv. között: utóbbi a sajtótermékeknek is előírja a tájékoztatást, míg az Mtv. csak a médiaszolgáltatóknak. Márpedig a Mtv. 181. § c) szerint a Médiahatóság felügyeli az Smtv. 13-20. §-aiban foglaltak betartását. A Smtv. 13.§ írja elő a „hiteles, gyors, pontos tájékoztatást” a médiatartalom-szolgáltatók összessége számára.
10. Az Smtv. 13-20. §-ai olyan tartalmi szabályokat írnak elő, amelyek többszörösen kifogásolhatóak.
    1. Tájékoztatási kötelezettség: ahol sajtószabadság van, ott nincs a sajtónak ilyen kötelezettsége. Esetleg a köztévének lehet. A „sokoldalúan, tényszerűen, időszerűen, tárgyilagosan és kiegyensúlyozottan” kifejezések már a hatályos törvényben is értelmezhetetlenek voltak, önkényes és kiszámíthatatlan jogalkalmazáshoz vezetnek.
    2. A „személyek, nemzetek, közösségek, nemzeti, etnikai, nyelvi és más kisebbségek vagy bármely többség, továbbá valamely egyház vagy vallási csoport” elleni gyűlöletkeltés tilalma rendkívül tágan hagyja a védett tárgyak körét (17. § (1)). Nem indokolható, hogy miért tartozik ide bármely közösség, többség, és az egyházak, amelyek egy része hatalmi szervezet, más része ugyanolyan társadalmi szervezet, mint a többi. Még rosszabb a helyzet a következő bekezdésben, amely szerint ugyanezeknek már aburkolt megsértése is jogsértő (17. § (2)). Ennek alapján veszélyben forog bármely médium, amely kritikus véleményt közöl például egy ország politikájáról, bármifajta közösségről, a katolikus vagy éppen a szcientológiai egyházról. Azzal, hogy bármely kisebbséget, illetve bármely többséget védi a törvény, gyakorlatilag mindent és mindenkit lefed – tehát senkit és semmit nem lehet burkoltan megsérteni – ez teljesen lehetetlenné teszi a véleménynyilvánítást.
11. A jogalkotás jogállami szabályaiba ütközik, hogy egy nagy jelentőségű jogszabályt, amely alapjogot szabályoz (a szólás- és sajtószabadságot) nyilvános vita mellőzésével fogadjanak el. A törvényalkotás garanciális szabályainak nyilvánvalóan szándékos megkerülését jelenti, hogy képviselői indítványként terjesztették be, ahelyett, hogy a kormány által alkotott jogszabálytervezetek hivatalos útját betartották volna.
12. Miért nyilvánvaló, hogy a cél igenis a sajtószabadság megnyirbálása, és hogy nem lehet bízni a „jóindulatú” jogértelmezésben? 
    1. Mert a jogalkotási törvény megkerülésével, a demokrácia elvének sérelmével fogadták el a jogszabályt;
    2. Mert a törvény számos ponton ellentétes a Magyar Köztársaság Alkotmányával és alkotmányos gyakorlatával, az Európai Unió jogával, és az emberi jogok nemzetközi elveivel, dokumentumaival;
    3. Mert a törvény szövege számos ponton árulkodóan „izzad”, hogy minél több jogosultságot biztosítson a Hatóságnak, s minél szigorúbb és homályosabb kötelezettségeket szabjon a nyilvánosság számára (ld. fentebb 3.b-c-d);
    4. Mert a pozíciókat szinte kizárólag pártdelegáltaknak osztották ki, szakmai kompetenciát is figyelmen kívül hagyva.

Van-e ehhez hasonló szabályozás Európa más országaiban?

- A nyomtatott sajtót, sem az internetes sajtót nem felügyeli sajátos hatóság más európai országokban, és semmilyen törvény nem kezeli azokat azonosan az audiovizuális szolgáltatásokkal.

- Az Európai Audiovizuális Média Irányelv csak a televízióra, és az online, televízió-szerű szolgáltatásokra vonatkozik. Nem vonatkozik rádióra és szövegalapú szolgáltatásokra, valamint egyéni  videofeltöltésekre, stb. Kimondja, hogy a lekérhető szolgáltatásoknak (azaz online tévéknek) enyhébb szabályozás is elegendő, mint a rendes televíziónak.

- Ami ebből a struktúrából máshol is megvan, az mindössze az összevont hírközlési és médiahatóság az Egyesült Királyságban: ez az OFCOM. Ez sem felügyeli azonban a nyomtatott sajtót, vagy az internet tartalmát.

- A közszolgálati tévé Európa boldogabbik felében nem állami, hanem köztévét jelent. Ez azt jelenti, hogy a közt szolgálja, amelynek adójából fenntartják. Nem pedig a politikai pártok, a kormány, az Országgyűlés vagy bármelyik hatalmi csoport valamelyikét.

- Ha van is olyan, hogy a miniszterelnök nevezi ki a hatóság főnökét: ott ez nem jelent pártpolitikai elkötelezettséget, nálunk igen.

[1] Ez a vélemény a jogszabály visszásságait csupán alkotmányos szempontból vizsgálja, a teljesség igénye nélkül. További kifogások támaszthatók a jelentős piaci erővel, a tulajdonosi koncentrációval, valamint a közszolgálati médium műsorgyártásával kapcsolatos kérdésekben.

[2] „olyan magatartás észlelése esetén, amely a médiaszolgáltatásra vagy az elektronikus hírközlési szolgáltatásra vonatkozó szabály megsértésének nem minősül, illetve nem tartozik a Médiatanács, az Elnök és a Hivatal hatáskörébe, de a […] felhasználók, előfizetők, fogyasztók, valamint a nézők vagy hallgatók méltányolandó érdekének sérelmét okozza vagy okozhatja”.

[3] „az érdeksérelemmel összefüggő adatokat, felvilágosítást és nyilatkozatot kérhet, valamint megfelelően alkalmazhatja a Ket . hatósági ellenőrzésre, valamint e törvénynek a tényállás tisztázására vonatkozó rendelkezései szerinti egyéb eszközöket . Az érintett média-, illetve hírközlési szolgáltató tizenöt napon belül köteles a kért adatot, felvilágosítást, nyilatkozatot a Biztos számára szolgáltatni, abban az esetben is, ha az adat üzleti titoknak minősül.”

 

Read the rest of this post »