hernádi levente épp nem fotózik

Amit szeretnék, hogy a kisbarátaim eltegyenek a Schmitt-ügyből tanulságnak

1. Schmitt Pál a nemzet egységének érdekében mondott le. Aki mást mond, az hazudik. Szó sincs három hónap következetes terelésről meg ferdítésről, pláne bármilyen plagizált doktori dolgozatról.

2. Ezt a képet:

(Reviczky Zsolt fotója az eredeti - nol.hu)

3. Ez az ügy egy (fontos) dolog volt, de ettől még bőven következmények nélküli ország maradunk.

4. Ezt a cikket. Schmittet az úr adta és az úr vette el tőlünk, és biztosak lehetünk benne, hogy akit a helyére ültet, szintén motorja lesz a forradalomnak.

5. Ilyen politikusok szavazata dönt a nyugdíjunkról, az egészségügyről, milliárdokról.

6. Ilyen emberek ülnek a köztévében. Ennek megfelelően vegyétek komolyan, amit ott láttok.

7. Amíg a Jóban Rosszbant és a Fókuszt is többen nézik, mint a pénteki Schmitt interjút, addig bőven van mit csinálni.

8. Az egész Schmitt-ügyet egyetlen ember munkája indította el, aki akár a szomszédotokban is lakhat. Ez szerintem hihetetlenül punk dolog. Lehet névtelenbloggerezni, meg balliberálisáskálódózni, de attól még egy ember kutatómunkájából jutottunk el az emberek emberének lemondásához.

9. Schmitt letarolta az internetet - Schmittet letarolta az internet. Nem véletlenül nem láttatok semmi mást az elmúlt napokban a Schmittes posztoktól. Példátlan volt az elmúlt hét a hazai online kultúrában. 

Tök jó, hogy voltak emberek, akik összeültek a haverokkal egy üveg borra, írtak egy posztot Schmitt Pálról, mert fontosnak érezték.

Sok száz ilyen ember néhány soros véleménye jutott el százezrekhez. Nem utcára vonuló, csőlátós nyugdíjasban mérhető tömeg formálódott (jó, persze, respekt azoknak is, akik kiültek a Sándor-palota elé), hanem valódi közvélemény, pártállástól, kortól függetlenül.

*itt most kicsit elgondolkodtam, mert biztos van közös halmaza az interneten véleményt formálóknak, és az utcára vonulóknak. Nyilván nem róluk beszéltem, hanem a... tudjukkikről.

10. Ezt megcsináltuk. Egyszer. Amit viszont egyszer megcsináltunk, azt meg lehet mégegyszer.

Egy névtelen blogger kell hozzá.

Egyszerű megoldások azoknak, akik még mindig a Facebook privacy miatt sírnak

Volt ma egy cikkünk, ami elég bonyolult módszereket mutat be az újfacebookban hirtelen publikussá váló kommentelés elrejtésére.

Barátainkat leiratkozásra buzdítani elég bonyolult és emmellett még lehetetlen vállalkozás is, ráadásul nem is oldja meg a problémát. Vannak viszont sokkal egyszerűbb módszerek a privacy megőrzésére.

Ma már tényleg csak kétféle embert aggaszt a facebook privacy: az informatikai analfabétákat, és azokat, akik csak lusták csoportokba rendezni az ismerőseiket. A második típuson lehet könnyen segíteni:

Gondoljuk át, kit érdekelnek a megosztásaink Facebookon. Sokkan abba a hibába esnek, hogy nem veszik észre mennyit változtak a Facebook funkciói az évek során. Már rég nem az általános iskolás barátok telefonkönyvbe rendezése a cél, hanem tartalomújramegosztás (van ilyen szó?) az aktív ismerősökkel.

Ehhez igazodnak és ezt segítik azok újítások, amik mentén az elmúlt hetekben változott (és fejlődik tovább) az oldal. A newsfeed szépen átalakul egy publikus hírcsatornává, de marad bőven felület a privát tartalmak számára is:

Rendezzük csoportokba az ismerősöket. Nagyjából tíz perc ráfordítással ki lehet alakítani 5-6 csoportot. Célszerű 'család' 'iskola' 'munka' 'xybarátikör' 'másikhaveritársaság' 'korlátozott' groupokat létrehozni.

Nem kell megijedni, hogy több száz embert egyenként kell belehuzigálni a megfelelő fiókba, a Facebook magától is meglepően intelligensen ajánlja az embereket a tematikus csoportokba.

Groupok, Listák, - ha teljes titoktartás a cél, groupot kell csinálni. Titkosra állítva a csoport nem jelenik meg keresőkben, nem látszik a csoport tagjainak névsora, az egész teljesen láthatatlan. Még a csoport nevével sem találkozhat véletlenül sem senki, akinek nem lenne szabad. A csoportbon belüli tartalom így teljes biztonságban van. 

Hasonlóan működik, ha csak listák szerint rendezzük ismerőseinket, itt a Facebook automatikusan rendezi az ismerősöket: család / közeli barátok / munkahely / tartózkodási hely / közös érdeklődés szerint. Itt is kialakíthatunk saját listákat, de az itt megjelenő tartalom a teljes facebookra vonatkozó privacy beállítások szerint lesz publikus (friend / friend of friend /everyone), és a kommentjeinket is láthatják ismerősök.

Mit nyerünk vele mi, és mit a Facebook?

Tematikus csoportokban hálásabb bármit megosztani, mintha csak odadobnánk minden ismerős elé. Több a visszajelzés, szűk körben mindenki szívesebben írja le a véleményét bármihez, ráadásul garantáltan csak olyan megosztásokat látunk viszont a csoport többi tagjától is, ami érdekelni fog.

Eltűnik a publikus aktivitásunk. Minden komment, minden megosztás csak azokhoz jut el, akiknek szánjuk. Kell ennél jobb indok?

A csoportok használata persze a Facebooknak is jó: pontosabban képet kap a célzott hirdetésekhez az életmódcsoportjainkról. Megtudják hány 18-35 fiúval és lánnyal tartunk szorosabb kapcsolatot, milyen közös érdeklődési körű emberekkel beszélgetünk inkább, és ennek megfelelő reklámokkal igyekszik traktálni majd minket a jobb oldalon. Szörnyű!

(ha tetszett a bejegyzés, másoljátok be minden ismerősötöknek, amikor legközelebb elkezd nyávogni a facebook valamilyen hasonló problémája miatt. köszi!)

Tőlem ezért nem kapsz díjat a Goldenblogon

Hahaha, na, de tényleg:

A Goldenblog fotó szakosztály egyik szakmai zsűrije voltam, ami remek alkalom volt arra, átnyálazzak SOK hazai fotóblogot (a nagyját eddig is követtem), és leszűrjek hatalmas tanulságokat. Íme:

Kezdjük ott, hogy mit tekintünk fotóblognak. Egységes álláspontunk volt a zsűrivel, hogy a flickr/picasa/inda megosztókat nem tekintjük annak. Azok tárhelyek. Még ha tágan értelmezve tényleg ellátnak fotóblog funkciókat is.

Fotóblog iskolai definíció: az erre alkalmas felületen tálalt, folyamatosan frissített képes blog, ahol a szerző a saját képeiből vezet egy napló-szerű izét.

Ezzel kilőttük a listából az eyecandy gyűjteményeket. Szörfölni a neten és share gombot nyomogatni kevés hozzáadott értékkel bír, nem ezt szerettük volna díjazni. 

Nem nyertek (sajnos) a fotós tematikájú hír- és szakértői blogok, bármilyen kiválóak is. Völgyi Attila blogja meg az inPhoto a két legszínvonalasabb ilyen blog itthon, minden elismerést megérdemelne (egy másik kategóriában) amit ők csinálnak, de nehéz lett volna az általuk szerkesztett tartalmat, és a saját képekkel naplózó blogokat összehasonlítani. Kár, de azt hiszem így belátható a döntés.

(Remélem lesz rá valahogy lehetőség, hogy kiemelt blogokként fennmaradjon a nevük a nyertesek mellett, de erre nincs ráhatásunk zsűriként, ahogy a Goldenblog lebonyolításának egyik elemére sem volt. Kár.)

A jó, a rossz és a nemveszünksemmit

Miért rossz egy fotóblog, és hogy lehet jobban csináln? A bennmaradó blogok között voltak nem-túl-jók és nem-túl-rosszak, egészen jók és egészen rosszak is. Innentől a szempontok csak a saját véleményemet tükrözik.

- Bélyegképek: Mit érnek a rendszeresen posztolt képek, ha 2-300px szélesek? Eltűnnek az oldalon, kivehetetlenek, nem érvényesül maga a kép, ami a blog lényege lenne. Használjatok bátran nagy képeket. Bigger is better. Pláne ha képekről van szó. Nagy képek. Nagy képek. Nincs annál szomorúbb, amikor egy nagy, szép, szellős oldalt nem tölt ki a kép.

- Szöveg és képek aránya: Sok a grafomán fotóblogger, és ez jó, de a legtöbben nem tudtátok eltalálni a kellemes arányt szövegelés és képek között. A kettő akkor működik egymás mellett, ha a kép kiegészíti a szöveget, ráerősít a tartalomra, a szöveg pedig nem olyan hosszú, hogy elnyomja a képeket.

Rengeteg jóképű, de túlírt fotóblog volt, nagyon-nagyon felesleges és fárasztó szövegeléssel. Volt, ahol meg az volt a baj, hogy egyáltalán semmit nem tudtunk meg a képekből, azok magukban nem voltak elég beszédesek, hiányzott 1-1 rövid képalá, vagy ilyesmi.

- Válogatás hiánya: Senkitől nem várható el, hogy szerkesztőként gondolkodjon, de még így is nehezen értelmezhető, miért kell 25 egyforma képet feltölteni egy kirándulás pihenőjéről, 15-öt egymás alá a teliholdról - ahol a képek között annyi a különbség, hogy a bal alsó sarokban az egyik faágat kicsit arrébb fújta a szél két expó között.

A kevesebb több. Egy-két jól kiválogatott, kedvenc kép egy témáról sokkal szebbé teszi az élményt a nézőnek, mint 15 egyformán jó, vagy egyformán rossz.

- Öncélű magamutogatás: Sok marketing-szagú fotóblog volt, az ilyeneket nem tudom szeretni. Két típusuk van: az egyik a kizárólag esküvő- és babaportékkal operáló fotóblog, aminek az egyetlen üzenete a fotós által kínált szolgáltatás népszerűsítése. Én az ilyet nem tekintem blognak. Csak egy folyamatosan frissített portfoliónak.

A másik típus az önjelölt divatfotósok amatőr modell portréit felvonultató blogok, amik nem sokban különböznek a fentitől, mégis, itt azért nyomokban felfedezhető volt, ha a magamutogatáson kívül valóban naplót is vezet az illető, vagy legalábbis úgy tesz: néha werkfotók, néha egy kis sztorizgatás - de ezek sem informatív tartalmat adnak, csak "nézd meg, így fogom a nagy dslr fényképezőgépemet" - szagú dolgok.

Mindkét típusnál mentette volna a helyzetet, ha oldalanként egyszer-kétszer olvashattam volna valóban hasznos tanácsokat, technikai infókat a képek készítéséről, ötletelést világításról, beállításokról vagy bármit, ami elszakad a fent már említett önfényezéstől.

- Következetlenség: ez a tényező igazán csak az utolsó körökben számított, ahol a Top10 blogokat kellett rangsorolni, és hármat kiválasztani. Azok a blogok kerültek végül a legjobbak közé, ahol a blog indulásától látni lehetett mi érdekli a szerzőt, mi a célja, honnan-hová tart. Azok a fotóblogok, ahol a blogger ugrált az absztrakt - riport - színes - feketefehér - képek között, hátrébb került, mint a világos elképzelések mentén végigvitt blogok.

Hát ennyi. A közös döntésünk alapján egyhangúan legjobb háromnak ítélt blogok listája itt van a linken.

Arra is jó volt a zsűrizés, hogy rájöjjek: a saját blogjaim közül egyik sem felelne meg az általam támasztott elvárásoknak. Van még hova és mit, mert bizony az én blogjaim is jó szarnak tűnnek így visszanézve a többi mellett.

A közönségszavazás eredménye pedig: hát. hm. elnézést.

Mi a baj a szembeszomszédokkal?

Ezzel az egyszerű kérdéssel térnék vissza itt. Aztán lesz itt szó a napokban lakásfelújításról, lakberendezésről, IKEA szerelésről, nextgenMMOkról, personal finance-ről, férfiak a konyhában (csak én) miegymás. Mindenképp stay tuned.

Szóval nekem, aki az egész életemet Tumblr-en meg Facebookon élem, mi a bajom azzal, ha valaki az utca túloldaláról belát a szobámba?

Ezt próbálom magamnak is megmagyarázni. Nem könnyű.

Lassan ezerötszáz ember követi a hülységeimet mindenféle platformon, mégis a víz kiver, mikor kinézek az ablakon, és valamelyik szembeszomszéd is épp azt csinálja. Az bezzeg nem zavar, hogy gyakorlatilag annyi mindent megosztok magamról, hogy aki egy fél éve olvas valahol, felismer egy Quimby koncert hátsó soraiban, az éjszaka közepén, az EFOTT-on, és nem tudok neki hirtelen újat mondani magamról. Szia Réka, Vera, Petra! :D

Függyöny.

Az már van.

Mától indul a Magyar Képmesék

Pár hete hirtelen felindulásból elkezdtem összegyűjteni a Readerembe az összes magyar fotóblogot. Persze ez egy lehetetlen vállalkozás.

Túl széles az internet ahhoz, hogy minden fotóblog felkerülhessen a listára (csak a freeblog rendszerében közel ezer fotóblog van jegyezve - ki tudja, mennyi az inaktív?). Nem is állítanám ezért, hogy az itt szereplő blogok a legnépszerűbbek, vagy legjobbak. Egyszerűen csak ezeket találtam meg eddig.

És tulajdonképpen ez adta az ötletet a Magyar Képmesékhez.

A Magyar Képmesék egy Facebook csoport lesz, ami ajánlóként fog működni ezekhez a blogokhoz. Olyan képek kerülnek majd bemutatásra, amik megtetszettek a hírfolyamból. Nem fotókat fogok lopkodni a fotóblogokról, csak linkeket adok a bejegyzésekhez.

Teljesen szubjektív válogatás lesz. Szeretnék az átlagosnál picit igényesebb színvonalat tartani. Ha ez azzal jár, hogy kevesebb lesz a tartalom, vagy egy blog sokszor ismétlődik, akkor ez van. Legyen a szerzőnek is jó érzés a kiemelés, meg legyen a nézők számára is élmény a nézegetés. Ez a cél.

Az alapelvek ezek:

- Jó kép. (hehe. ennyi. minden, ami a jó kép fogalmát szerintem kimeríti. érdekes, meglepő, szép, elkapott, vicces)

- Tartalmas, érdekes, közérdekű írás.

- Nem reklámozni szeretnék. Aki a napi iparosmunkájából csinál blogot (esküvő, csecsemő, portré, stb) nem fog minden bejegyzésével megjelenni. 

- Nem fűznék kommentárt a képekhez. Nem szeretnék kritizálni, vagy az egekig magasztalni senkit. Viszont nem tiltom meg, hogy bárki a kommentekben kifejtse véleményét bármelyik képről is. Ez lenne valójában a csoport lényege: beszélgessünk, lájkoljunk, tanítsuk egymást, szervezzünk dolgokat, szerezzünk barátokat, ellenségeket.

Magyar Képmesék Facebook oldal

(first order of business: a lista még a héten ki lesz bővítve a tumblres fotóblogokkal)

Hol hibázik mindenki, aki egy bekezdésben használja a digitális őslakó, a Facebook és a klinikai szakpszichológus szavakat?

Nem olvastam még olyan cikket, aminek sikerült volna úgy megmondania a frankót a maifiatalokról, hogy az első két bekezdés után ne kaparjam a falat kínomban (najó, a Fent és Lentnek sikerült. Egyedül.). 

*update* - ma a hírszerzőnek is sikerült. Holnap megkeresem Nagy István Dánielt a szerkesztőségben és megölelem.*

X,Y,Z, Facebook generáció, digitális őslakók - bennszülöttek, bumeránggyerekek. A levegőbe kiálltva mindegyik szóra természetes és őszinte reakció csak a 'digitális bennszülött a jó kurva anyád, az' lehetne. Pedig én soha nem káromkodok.

Nem csak azokkal a cikkekkel van probléma, amikben valami szociológus, vagy klinikai szakpszichológus vagy toxikológus próbálja megmagyarázni azt, amihez saját magyarázatuk szerint sem értenek semmit; hanem minden olyan írással, ami helyén próbál kezelni bármit a Facebooktól a Westbalkánig. (A nol.hu-n ezt például már annyira sikerült csúcsra járatni, hogy az összes cikküket bezárom, amint meglátom az első Facebook szót.)

Mi a probléma?

Ezek a cikkek és szerzőik berendezkedtek a hülyeségre. Generációs szakadékról beszélnek, miközben ők maguk ülnek a lyuk mélyén, és eszük ágában sincs kimászni belőle a lépcsőn, ami ott van az orruk előtt. Izzadtságszagú próbálkozások, hogy minél több kattintást kihozzanak egy trendi témából - megoldások keresése helyett megfélemlítésre építkezve. Amíg lesznek az eltávolodó gyerekükért aggódó szülők, addig minden héten elő lehet jönni a témával.

Viszont minden ilyen írással mélyül az a bizonyos szakadék, és egyre nehezebb lesz kikiabálni azokhoz, akik nem estek bele.

Én, mint a probléma maga digitális bennszülött, elolvasok egy ilyen cikket, és mindig megfogadom, hogy soha többet nem nyitok meg semmit az oldalon. És nem vagyok kivételes eset, minden digitális őslakó barátom ilyen véleményen van. Fyi.  

Bennem az a kép alakul ki (főleg a közlésmód miatt, a tartalommal legtöbb helyen azért egyetértenék), hogy ezek tényleg segg hülyék, és teljesen reménytelen közös nevezőre jutni a témában. Valóban akkora a szakadék. Meg sem próbálnék leereszkedni, pláne mert nem muszáj.

Ezek a cikkek nem nekünk íródnak, ez biztos. Oké. Jó lenne, ha ezt ennyivel le lehetne rendezni, akkor csak a szerző járna előbb-utóbb pórul, ha olvasók nélkül marad néhány év múlva.

Mit üzen akkor egy ilyen írás egy szülőnek, akit még érdekelne is a téma (a célközönségnek)? - Kb. azt, hogy a gyerek valami teljesen más dimenzióban, egy megfejthetetlen világban él, amit egyelőre szociológusok és szakpszichológusok próbálnak bottal piszkálni, meg laboratóriumi körülmények között kitenyészteni.

Otthon, konyhai körülmények között, megfelelő védőfelszerelés nélkül pedig senki ne is próbálkozzon.

Bónusznak aki eljutott idáig az olvasásban, itt egy igazi tenyésztett példánya a digitális bennszülöttnek. A gyerek, akit valószínűleg az alapján nevelnek, amiket az ilyen béna cikkekből össze lehet szedni:

 

Ilyen lesz a közösségi háborús tudósítás?

Átkeresztelhetném a blogot Hogyan ábránduljunk ki a közösségi hírfolyamból tíz egyszerű lépésben-re. Nem ez a célom, de hétről hétre dob valami olyat a gép, amitől apránként morzsolódik le hitem.

Kevés képet láthatunk a Líbiai eseményekről, mert alig néhány tudósítónak sikerült bejutnia az országba. Az AP konkrétan egy flickr accountról vásárolja a fotókat, meg itt van ez a picasa album egy másik líbiaitól, innen is a fél világ veszi át a képeket. Amik nem mutatnak semmit.

Most nem is a képek minőségével lesz bajom. Inkább a tartalommal. Teljesen megértem azokat, akik csak az első galériáig jutnak például a picasa linken, és rögtön be is zárják az egészet. És mondjuk itt van ez a youtube videó, ami feltett minden pontot minden i-betűre (talán mire ezt a posztot megírom, már törlik is).

Szeretnék megmutatni milyen kegyetlen harc folyik az utcákon, oké, de erre akkor sem a cafatokra szakadt holttestek mutogatása a megoldás. Ilyen brutális képek eddig csak az internet legaljának számító oldalakon tűntek fel, és már ott, akkor is elég gáznak számított a facesofdeath tartalom. Ma meg youtube-on kapjuk az arcunkba ugyanazt. 

Az ilyen nyers mutogatással semmit nem lehet elérni. Ezt nem lehet megosztani az ismerőseiddel, nem lehet továbbküldeni, hogy fú, nézzétek, zajlik a történelem.

Teljes céltalan, értelmetlen módja az erőszak bemutatásának, hogy hullazsákokat makróznak mobiltelefonnal, meg egymásra górt, felismerhetetlenségig összeroncsolt holttest-darabkákat videóznak jajjveszékelve. És akkor a fotóriporter a dögkeselyű?

A nézhetetlenül undorító képek mellé cserébe semmit nem tudunk meg körülményekről, hogy legalább valami értelme legyen a hullanézegetésnek. Így akarunk a jövőben tájékozódni a történésekről?

(nemtetszik, nem kattintasz rá. -persze, ezzel kíméljetek)

Miért lett ilyen gyászos az új Facebook photos?

A Facebook fejlesztői blogon írnak egész hosszan az új lightbox fejlesztési hátteréről. A technikai része annyira nem izgat, viszont nyomon követhető a design kialakítása is. 

A facebookphotos (innentől fp) volt az első fejlesztés, ami annak idején bekerült az oldalra, azóta pedig töretlenül a legtöbbet használt alkalmazás. Ideje volt már átalakítani. Arról, hogy mennyi kép kerül fel naponta facebookra, itt egy infógrafika:

A legnagyobb baj az fp-vel eddig az volt, hogy a newsfeedben lefele görgetve nem lehetett a képeket nagy méretben megnézni. Ha rákattintottál egy képre, kezdhetted előlről a newsfeed olvasását az oldaltöltés miatt. Minden képnek új ablakot nyitni sem volt túl kényelmes, pláne az egyszerű felhasználóktól ez a módszer elég idegen volt. Erre a problémára tényleg a napokban befrissített lightbox a megoldás, de a Facebook eddigi letisztult és könnyű irányvonalaihoz képest elég gány munkának tűnik.

Nem értem miért nem ismerték fel, hogy az otromba fekete keret mennyire zavaró a képek körül. Már a közösségi fotómegosztókon is sikerült megértetni az emberekkel, hogy a 10 pixeles gyászkeret cikinek számít, erre most a Facebookos képek egy ujjnyi vastag fekete dobozkába lettek bezárva. 

A falon valóban jobban mutatnak a fotók egy fekete háttérre pakolva, meg szépen megvilágítva. Facebook esetében ez a megoldás viszont idegen az oldal egyszerű, világos színvilágától. Ránézek egy ilyen képre és hiányérzetem támad a hatalmas, üres - és emiatt felesleges - körítés miatt. Nektek nem?

Főleg akkor, ha a fejlesztői blogban ott egy sokkal tetszetősebb verzió is:

Ezt azért vetették el, mert a képek így túl nagyok voltak a kisebb monitorokhoz. Az egész képnek ki kellett férnie egy képernyőre minden felhasználónak. Furcsa, hogy a helyen spórolva ezért beiktattak egy komoly méretű - funkció nélküli területet. Miért?

Az pedig már csak apró kukacoskodás, hogy a lightbox által kitakart terület két szélén néhány pixelnyit átlóg az eredeti oldal is. Ez is inkább buta hiba, mint tesztelt megoldás.

Régen volt annyi szépérzékük, hogy a TheFacebookban felismerték mennyire felesleges a The szó, remélem itt is rájönnek majd, hogy az egyszerűbb mindig jobb.

(fujj, mennyire utálom az olyan embereket, akik az új dizájnokat fikázzák mindig, mindenhol, a régit követelve vissza. És most majdnem ezt csinálom. Tessék. )

Össze lehet szedni egy galériányi képet az amerikai havazásról, Flickr-es fotókból?

Kíváncsi voltam. Westbalkán óta tudjuk, hogy a közösségi hírfolyam nem igazán működik híresemények esetében, ha kevés ember kerül közvetlen kapcsolatba a történésekkel. Jól működik viszont, ha a történés tömegeket érint (lásd a nemzeti földrengésünk), ha a dolog egyszerűen befogadható, átadható, ha remeg alattad a szék, neked csak twittelni kell róla és hír lesz belőle.

De mi a helyzet a képekkel?

Arra voltam kíváncsi, össze lehet-e rakni egy galériát Flickren megosztott fotókból, ami versenyképesen bemutatja az elmúlt két napban Amerikára szakadt havazást (versenyképesen = látványosan, informatívan, gyorsan).

Szigorú voltam a válogatásnál. Keresési szempontok:

- creative commons - felhasználható/megosztható license;
- a képnek az elmúlt három napban kellett készülnie;
- a képalából vagy metaadatokból egyértelműen megállapítható helyen és időben.

Ezek a használhatóság alapvető szempontjai, ha bármelyik feltétel nem teljesül, a kép nem játszhat.

Rákerestem a snow, snowstorm, blizzard tagekre nagyvárosok szerint, illetve körülnéztem az erre a célra létrehozott groupokban is. A válogatásra másfél órát szántam, nyugdíjas tempóban ennyi idő kétszer is elég hírügynökségi anyagokból galériát faragni tetszőleges témában.

Másfél óra alatt kb. nyolcezer képet tudtam átnézni, és közel kétszázat emeltem ki közülük. Egy jó képről már thumbnail állapotban el lehet dönteni, hogy működik-e. Ez így megy.

A kiemelt fotók 90%-át sajnos ki kellett szórni a dátum miatt: a legtöbb decemberben vagy január elején készült, esetleg több éve, csak most töltötte fel valaki. Pedig elsőre megörültem, hogy sikerülhet egy fasza galériát összerántani belőlük.

Maradt 10-15 kép amiből elkezdhettem volna válogatni, de erős jóindulattal is csak 4-5 volt olyan, ami hírértékkel bír, és megállná a helyét egy galériában. Szóval ami nem hulladék. Na.

Mielőtt bárki hülyének nézne, hogy profi fotósok munkáihoz mért színvonalat kerestem volna, nem.

A képek egyáltalán semmit nem ábrázoltak: nem kép ez, sem ez, meg ez, meg ez, meg ez, de ez sem és ez sem. És minden kép amit meg sem nyitottam, a hozott példák valamelyik klónja volt.

A címben feltett kérdésre a válaszom egyértelmű: nem. Ez így bukta. Legalábbis ebben a formában nagyon sovány. És ez nem a sokszor emlegetett, évhátrányból induló magyar valóság helyzete, hanem Amerika, ahol előrébb jár a közösségi megosztós kultúra.

Lehet, hogy a huszonezer képes halmazból összejött volna 14-16 kép. De mennyi idő alatt? Milyen szenvedések árán? Nem éri meg a belefektetett idő.

Kíváncsiságból lazábbra engedtem a filtereket, és belevettem a nem CC-license, hanem all rights reserved képeket is. Az eredmény 130.000 képre ugrott. Ha most, fél óra elteltével újra nézném, valószínűleg már 135.000-nél járna.

Thx, but no thx.

Tanulság? Nincs tanulság. Furcsa napról napra megélni ezt a (saját) szemléletváltást. Amiről éveken át hittem hogy működhet, és amiről a főiskola alatt is mindenki homályosan csak annyit mondott, hogy ez az irány, ezt kell majd követni, az a gyakorlatban baromira nem működik.

Megint más kérdés, hogy béna képekből is lehet galériát csinálni, és hangzatos címet adni neki, és ugyanúgy nézni fogják, de hát

Egyiptomi fricska azoknak, akik még mindig hisznek benne hogy közösségi médián keresztül nagy dolgokat lehet véghez vinni

Mubarak kormánya (bár cáfolják) elég hatásosan mutatott rá ma a közösségi tájékoztatás-szervezés leggyengébb pontjára. Egy gombnyomással el lehet némítani az egészet. Parancssor, enter és nincs se Facebook, se Twitter.

Persze minden korlátozás kijátszható, mindegyik platform helyettesíthető egy másik szolgáltatással, de erre az esetre is meglepően egyszerű B. tervvel válaszoltak.

Dodge this.

Le a kalappal a szervezők előtt, mert tényleg hatékonyan használták a közösségi oldalakat. Facebookon most is folyamatos a tájékoztatás az internet-zár ellenére is. A twitter számomra teljesen követhetetlen (nem tetszik a platform, ez egyéni szoc problémám, ezvan), de ott is pörögtek a hasznos információk az elmúlt napokban.

Ez szép és jó, de a mai nap rámutatott arra, hogy ha ezeket a csatornákat már az első nap elnémítják, akkor...akkor mi van? (valószínűleg semmi. Akkor is így állna a helyzet, csak nem ott szervezték volna a tömeget. mindegy)

Az egyiptomi kormány elkésett a cenzúrával. Alábecsülték a közösségi média hatékonyságát a mozgósításban, csak emiatt lehetett sikeres a szervezés.

Mi a garancia rá, hogy ugyanezt meg tudják ismételni majd? Hogy ezután bárhol, hasonló helyzetben nem az lesz az első lépése egy másik diktátornak, elnöknek, bárkinek, bármelyik országban, hogy megnyomja a nagy piros gombot és lekapcsolja a netet?

(amúgy minden hír alapján úgy fest, győzhet a forradalom Egyiptomban. Hajrá nekik.)