Izlandon ilyenkor sokkal menőbb ünnep van a nőnapnál

Amíg a világ kevésbé látványosabb része nőnapot ünnepel, addig Izlandon ilyenkor van a Bun Day (Bolludagur). Az ünnep lényege, hogy a gyerekek házi készítésű pálcákkal verhetik el a szüleiket reggel, miközben azt kiabálják, hogy "Bolla! Bolla! Bolla!" cserébe pedig süteményt kapnak érte. Amúgy ezzel a tavasz kezdetét ünneplik.

Tökéletes.

Találtam receptet is a hagyományos izlandi Bollur-hoz, amit ilyenkor esznek:

3301023673_fcebb196a9

Hozzávalók:

4dl víz
10dkg vaj
12dkg liszt
 3 tojás

A feltéthez:

1 pohár tejszín
1 evőkanál cukor

1 pohár olvasztott csoki
3 evőkanál cukor 

A vizet és a vajat egy edényben felforraljuk, majd hozzáöntjük a lisztet. A kapott masszát forrás közben még pár percig kevergetjük, amíg el nem kezd összeállni. Ezután egyesével hozzáadjuk a tojásokat és elkeverjük őket szépen.

A krémből kanálnyi darabokat kell ezután tepsire rakni, és nagyjából fél óráig sütni a 200 fokra előmelegített sütőben, aranybarnára (sütés közben ne nyissük ki a sütőt, mert akkor összeesnek a sütik, és cseszhetjük).

Amíg a sütik sülnek, a tejszínhabot kell elkészíteni, meg a csokiöntetet; aztán ha a sütik kihűltek, félbevágva meg lehet tölteni őket tejszínhabbal, és nyakon önteni csokival.

 

Filed under  //  gasztronómia   izland   recept   sütemény  
Comments (0)
Posted

Szeretem Izlandot

A napokban pedig nagyon örültem, mert valami véletlen egybeesés miatt több kedvenc fotós oldalam is témának választotta. Hogy osztozhassatok velem az eyecandyben:

Elsőként az izlandi vadlovakról szóló sorozat. Egész nyáron a sziget lakatlan területein kóborolnak (nem nehéz lakatlan területet találniuk a 300.000 fős lakosság mellett - az egyik ok amiért szeretem Izlandot), aztán szeptember-október környékén népi hagyomány szerint befogdossák őket a helyiek. Ezt a két hónapos procedúrát filmezi és fotózza három héten át Paul Taggart és Lindsay Blatt fotós páros.

Van blogjuk - herdiniceland.com ahol technikától kezdve a napi eseményeken át a végeredményig mindenfélét követhetünk.

(download)
A második - kissé lehangolóbbnak szánt - fotósorozat az Izlandi gazdasági válságot próbálja bemutatni. Piszok nehéz lehet fotókon keresztül érzékeltetni a válságot. A válság kb. annyira fotogén dolog, mint az árfolyamcsökkenés.

Jo Straub norvég fotósnak viszont sikerült egész jól bemutatnia esszéjében a változásokat. Bele kell látni a gyönyörű tájképekbe a félbemaradt építkezéseket, a dinamikusabb képekbe a lelassult, kilátástalan hangulatot, amit valójában mutatni akarnak. A téma ellenére is lebilincselő anyag.

Klikk a teljes galériához a történetekkel Burnmagazine - Meltdown Iceland

(download)

A harmadik sorozat pedig fekete-fehér hosszú expós képek. Izlandi tájak minden mennyiségben Michael Schlegeltől:

(download)

 

Filed under  //  ajánló   eyecandy   fotóblog   fotózás   galéria   izland   lopott képek  
Comments (0)
Posted