hernádi levente épp nem fotózik

Egyszerű megoldások azoknak, akik még mindig a Facebook privacy miatt sírnak

Volt ma egy cikkünk, ami elég bonyolult módszereket mutat be az újfacebookban hirtelen publikussá váló kommentelés elrejtésére.

Barátainkat leiratkozásra buzdítani elég bonyolult és emmellett még lehetetlen vállalkozás is, ráadásul nem is oldja meg a problémát. Vannak viszont sokkal egyszerűbb módszerek a privacy megőrzésére.

Ma már tényleg csak kétféle embert aggaszt a facebook privacy: az informatikai analfabétákat, és azokat, akik csak lusták csoportokba rendezni az ismerőseiket. A második típuson lehet könnyen segíteni:

Gondoljuk át, kit érdekelnek a megosztásaink Facebookon. Sokkan abba a hibába esnek, hogy nem veszik észre mennyit változtak a Facebook funkciói az évek során. Már rég nem az általános iskolás barátok telefonkönyvbe rendezése a cél, hanem tartalomújramegosztás (van ilyen szó?) az aktív ismerősökkel.

Ehhez igazodnak és ezt segítik azok újítások, amik mentén az elmúlt hetekben változott (és fejlődik tovább) az oldal. A newsfeed szépen átalakul egy publikus hírcsatornává, de marad bőven felület a privát tartalmak számára is:

Rendezzük csoportokba az ismerősöket. Nagyjából tíz perc ráfordítással ki lehet alakítani 5-6 csoportot. Célszerű 'család' 'iskola' 'munka' 'xybarátikör' 'másikhaveritársaság' 'korlátozott' groupokat létrehozni.

Nem kell megijedni, hogy több száz embert egyenként kell belehuzigálni a megfelelő fiókba, a Facebook magától is meglepően intelligensen ajánlja az embereket a tematikus csoportokba.

Groupok, Listák, - ha teljes titoktartás a cél, groupot kell csinálni. Titkosra állítva a csoport nem jelenik meg keresőkben, nem látszik a csoport tagjainak névsora, az egész teljesen láthatatlan. Még a csoport nevével sem találkozhat véletlenül sem senki, akinek nem lenne szabad. A csoportbon belüli tartalom így teljes biztonságban van. 

Hasonlóan működik, ha csak listák szerint rendezzük ismerőseinket, itt a Facebook automatikusan rendezi az ismerősöket: család / közeli barátok / munkahely / tartózkodási hely / közös érdeklődés szerint. Itt is kialakíthatunk saját listákat, de az itt megjelenő tartalom a teljes facebookra vonatkozó privacy beállítások szerint lesz publikus (friend / friend of friend /everyone), és a kommentjeinket is láthatják ismerősök.

Mit nyerünk vele mi, és mit a Facebook?

Tematikus csoportokban hálásabb bármit megosztani, mintha csak odadobnánk minden ismerős elé. Több a visszajelzés, szűk körben mindenki szívesebben írja le a véleményét bármihez, ráadásul garantáltan csak olyan megosztásokat látunk viszont a csoport többi tagjától is, ami érdekelni fog.

Eltűnik a publikus aktivitásunk. Minden komment, minden megosztás csak azokhoz jut el, akiknek szánjuk. Kell ennél jobb indok?

A csoportok használata persze a Facebooknak is jó: pontosabban képet kap a célzott hirdetésekhez az életmódcsoportjainkról. Megtudják hány 18-35 fiúval és lánnyal tartunk szorosabb kapcsolatot, milyen közös érdeklődési körű emberekkel beszélgetünk inkább, és ennek megfelelő reklámokkal igyekszik traktálni majd minket a jobb oldalon. Szörnyű!

(ha tetszett a bejegyzés, másoljátok be minden ismerősötöknek, amikor legközelebb elkezd nyávogni a facebook valamilyen hasonló problémája miatt. köszi!)

Mától indul a Magyar Képmesék

Pár hete hirtelen felindulásból elkezdtem összegyűjteni a Readerembe az összes magyar fotóblogot. Persze ez egy lehetetlen vállalkozás.

Túl széles az internet ahhoz, hogy minden fotóblog felkerülhessen a listára (csak a freeblog rendszerében közel ezer fotóblog van jegyezve - ki tudja, mennyi az inaktív?). Nem is állítanám ezért, hogy az itt szereplő blogok a legnépszerűbbek, vagy legjobbak. Egyszerűen csak ezeket találtam meg eddig.

És tulajdonképpen ez adta az ötletet a Magyar Képmesékhez.

A Magyar Képmesék egy Facebook csoport lesz, ami ajánlóként fog működni ezekhez a blogokhoz. Olyan képek kerülnek majd bemutatásra, amik megtetszettek a hírfolyamból. Nem fotókat fogok lopkodni a fotóblogokról, csak linkeket adok a bejegyzésekhez.

Teljesen szubjektív válogatás lesz. Szeretnék az átlagosnál picit igényesebb színvonalat tartani. Ha ez azzal jár, hogy kevesebb lesz a tartalom, vagy egy blog sokszor ismétlődik, akkor ez van. Legyen a szerzőnek is jó érzés a kiemelés, meg legyen a nézők számára is élmény a nézegetés. Ez a cél.

Az alapelvek ezek:

- Jó kép. (hehe. ennyi. minden, ami a jó kép fogalmát szerintem kimeríti. érdekes, meglepő, szép, elkapott, vicces)

- Tartalmas, érdekes, közérdekű írás.

- Nem reklámozni szeretnék. Aki a napi iparosmunkájából csinál blogot (esküvő, csecsemő, portré, stb) nem fog minden bejegyzésével megjelenni. 

- Nem fűznék kommentárt a képekhez. Nem szeretnék kritizálni, vagy az egekig magasztalni senkit. Viszont nem tiltom meg, hogy bárki a kommentekben kifejtse véleményét bármelyik képről is. Ez lenne valójában a csoport lényege: beszélgessünk, lájkoljunk, tanítsuk egymást, szervezzünk dolgokat, szerezzünk barátokat, ellenségeket.

Magyar Képmesék Facebook oldal

(first order of business: a lista még a héten ki lesz bővítve a tumblres fotóblogokkal)

Hol hibázik mindenki, aki egy bekezdésben használja a digitális őslakó, a Facebook és a klinikai szakpszichológus szavakat?

Nem olvastam még olyan cikket, aminek sikerült volna úgy megmondania a frankót a maifiatalokról, hogy az első két bekezdés után ne kaparjam a falat kínomban (najó, a Fent és Lentnek sikerült. Egyedül.). 

*update* - ma a hírszerzőnek is sikerült. Holnap megkeresem Nagy István Dánielt a szerkesztőségben és megölelem.*

X,Y,Z, Facebook generáció, digitális őslakók - bennszülöttek, bumeránggyerekek. A levegőbe kiálltva mindegyik szóra természetes és őszinte reakció csak a 'digitális bennszülött a jó kurva anyád, az' lehetne. Pedig én soha nem káromkodok.

Nem csak azokkal a cikkekkel van probléma, amikben valami szociológus, vagy klinikai szakpszichológus vagy toxikológus próbálja megmagyarázni azt, amihez saját magyarázatuk szerint sem értenek semmit; hanem minden olyan írással, ami helyén próbál kezelni bármit a Facebooktól a Westbalkánig. (A nol.hu-n ezt például már annyira sikerült csúcsra járatni, hogy az összes cikküket bezárom, amint meglátom az első Facebook szót.)

Mi a probléma?

Ezek a cikkek és szerzőik berendezkedtek a hülyeségre. Generációs szakadékról beszélnek, miközben ők maguk ülnek a lyuk mélyén, és eszük ágában sincs kimászni belőle a lépcsőn, ami ott van az orruk előtt. Izzadtságszagú próbálkozások, hogy minél több kattintást kihozzanak egy trendi témából - megoldások keresése helyett megfélemlítésre építkezve. Amíg lesznek az eltávolodó gyerekükért aggódó szülők, addig minden héten elő lehet jönni a témával.

Viszont minden ilyen írással mélyül az a bizonyos szakadék, és egyre nehezebb lesz kikiabálni azokhoz, akik nem estek bele.

Én, mint a probléma maga digitális bennszülött, elolvasok egy ilyen cikket, és mindig megfogadom, hogy soha többet nem nyitok meg semmit az oldalon. És nem vagyok kivételes eset, minden digitális őslakó barátom ilyen véleményen van. Fyi.  

Bennem az a kép alakul ki (főleg a közlésmód miatt, a tartalommal legtöbb helyen azért egyetértenék), hogy ezek tényleg segg hülyék, és teljesen reménytelen közös nevezőre jutni a témában. Valóban akkora a szakadék. Meg sem próbálnék leereszkedni, pláne mert nem muszáj.

Ezek a cikkek nem nekünk íródnak, ez biztos. Oké. Jó lenne, ha ezt ennyivel le lehetne rendezni, akkor csak a szerző járna előbb-utóbb pórul, ha olvasók nélkül marad néhány év múlva.

Mit üzen akkor egy ilyen írás egy szülőnek, akit még érdekelne is a téma (a célközönségnek)? - Kb. azt, hogy a gyerek valami teljesen más dimenzióban, egy megfejthetetlen világban él, amit egyelőre szociológusok és szakpszichológusok próbálnak bottal piszkálni, meg laboratóriumi körülmények között kitenyészteni.

Otthon, konyhai körülmények között, megfelelő védőfelszerelés nélkül pedig senki ne is próbálkozzon.

Bónusznak aki eljutott idáig az olvasásban, itt egy igazi tenyésztett példánya a digitális bennszülöttnek. A gyerek, akit valószínűleg az alapján nevelnek, amiket az ilyen béna cikkekből össze lehet szedni:

 

Miért lett ilyen gyászos az új Facebook photos?

A Facebook fejlesztői blogon írnak egész hosszan az új lightbox fejlesztési hátteréről. A technikai része annyira nem izgat, viszont nyomon követhető a design kialakítása is. 

A facebookphotos (innentől fp) volt az első fejlesztés, ami annak idején bekerült az oldalra, azóta pedig töretlenül a legtöbbet használt alkalmazás. Ideje volt már átalakítani. Arról, hogy mennyi kép kerül fel naponta facebookra, itt egy infógrafika:

A legnagyobb baj az fp-vel eddig az volt, hogy a newsfeedben lefele görgetve nem lehetett a képeket nagy méretben megnézni. Ha rákattintottál egy képre, kezdhetted előlről a newsfeed olvasását az oldaltöltés miatt. Minden képnek új ablakot nyitni sem volt túl kényelmes, pláne az egyszerű felhasználóktól ez a módszer elég idegen volt. Erre a problémára tényleg a napokban befrissített lightbox a megoldás, de a Facebook eddigi letisztult és könnyű irányvonalaihoz képest elég gány munkának tűnik.

Nem értem miért nem ismerték fel, hogy az otromba fekete keret mennyire zavaró a képek körül. Már a közösségi fotómegosztókon is sikerült megértetni az emberekkel, hogy a 10 pixeles gyászkeret cikinek számít, erre most a Facebookos képek egy ujjnyi vastag fekete dobozkába lettek bezárva. 

A falon valóban jobban mutatnak a fotók egy fekete háttérre pakolva, meg szépen megvilágítva. Facebook esetében ez a megoldás viszont idegen az oldal egyszerű, világos színvilágától. Ránézek egy ilyen képre és hiányérzetem támad a hatalmas, üres - és emiatt felesleges - körítés miatt. Nektek nem?

Főleg akkor, ha a fejlesztői blogban ott egy sokkal tetszetősebb verzió is:

Ezt azért vetették el, mert a képek így túl nagyok voltak a kisebb monitorokhoz. Az egész képnek ki kellett férnie egy képernyőre minden felhasználónak. Furcsa, hogy a helyen spórolva ezért beiktattak egy komoly méretű - funkció nélküli területet. Miért?

Az pedig már csak apró kukacoskodás, hogy a lightbox által kitakart terület két szélén néhány pixelnyit átlóg az eredeti oldal is. Ez is inkább buta hiba, mint tesztelt megoldás.

Régen volt annyi szépérzékük, hogy a TheFacebookban felismerték mennyire felesleges a The szó, remélem itt is rájönnek majd, hogy az egyszerűbb mindig jobb.

(fujj, mennyire utálom az olyan embereket, akik az új dizájnokat fikázzák mindig, mindenhol, a régit követelve vissza. És most majdnem ezt csinálom. Tessék. )

Egyiptomi fricska azoknak, akik még mindig hisznek benne hogy közösségi médián keresztül nagy dolgokat lehet véghez vinni

Mubarak kormánya (bár cáfolják) elég hatásosan mutatott rá ma a közösségi tájékoztatás-szervezés leggyengébb pontjára. Egy gombnyomással el lehet némítani az egészet. Parancssor, enter és nincs se Facebook, se Twitter.

Persze minden korlátozás kijátszható, mindegyik platform helyettesíthető egy másik szolgáltatással, de erre az esetre is meglepően egyszerű B. tervvel válaszoltak.

Dodge this.

Le a kalappal a szervezők előtt, mert tényleg hatékonyan használták a közösségi oldalakat. Facebookon most is folyamatos a tájékoztatás az internet-zár ellenére is. A twitter számomra teljesen követhetetlen (nem tetszik a platform, ez egyéni szoc problémám, ezvan), de ott is pörögtek a hasznos információk az elmúlt napokban.

Ez szép és jó, de a mai nap rámutatott arra, hogy ha ezeket a csatornákat már az első nap elnémítják, akkor...akkor mi van? (valószínűleg semmi. Akkor is így állna a helyzet, csak nem ott szervezték volna a tömeget. mindegy)

Az egyiptomi kormány elkésett a cenzúrával. Alábecsülték a közösségi média hatékonyságát a mozgósításban, csak emiatt lehetett sikeres a szervezés.

Mi a garancia rá, hogy ugyanezt meg tudják ismételni majd? Hogy ezután bárhol, hasonló helyzetben nem az lesz az első lépése egy másik diktátornak, elnöknek, bárkinek, bármelyik országban, hogy megnyomja a nagy piros gombot és lekapcsolja a netet?

(amúgy minden hír alapján úgy fest, győzhet a forradalom Egyiptomban. Hajrá nekik.)

A nyugat-balkáni közösségi média csúfos szereplése

Ma reggel arra ébredtem, hogy a tegnap esti West-Balkánban történt tragikus baleset a magyar közösségi média első Twitteren-Facebookoon dokumentált eseménye. Na hagyjuk már egymást a hülyeséggel. Az üres kiabálás nem dokumentáció.

Hiszek - eddig legalábbis hittem - a közösségi média életképességében a hasonló események tudósításában, de ahogy azt a hajnali eset is mutatja, sokat kell még fejlődnie a közösségnek és a közösséget ész nélkül felhasználó portáloknak is.

Felhasználói oldalról: Végig kéne gondolni posztolás előtt, hogy egy twittnek, képnek, videónak következményei lehetnek. A hétköznapok során jó esetben csak a szokásos társaságunk olvassa amit összehordunk, de amint egy bejegyzésünk nyilvánosságot kap, teljesen megváltoznak a játékszabályok.

Ha ez a szerencsétlen lány végiggondolja milyen shitlavinát indíthat el a bejegyzésével, talán fele ekkora ügy nem kerekedik a dologból.

Az ő twittjét kezdték először átvenni más twitterezők, majd hírportálok, tőle terjedt futótűzként a kamu, miszerint bla bla bla. Persze a lány szempontjából a történet igaz. Valóban azt láthatta, hogy valaki mellette a földre esik - egy zsúfolt, füstös, szar helyen, mint a West-Balkán is, nem nehéz rosszul lenni. Azt is hallhatta hogy mindenki késelésről sikítozik.

Elég ha egy ember elkezdi kiabálni, a többi nem azt fogja kérdezni, pláne egy tinibulin, hogy valóban mi is történt.

Ugyanez igaz mindenkire akinek hirtelen lett egy ismerőse a West-Balkánban, akitől hallotta, hogy az is hallotta, hogy valaki sikított, de hogy mitől, azt már nem tudja, de egy másik haverjától meg úgy hallotta hogy tömeges késelés történt. Ha pedig elég sok ilyen hülye összegyűlik, még több júzernek lesznek újabb ismerősei, akik továbbosztják a hülyeséget, mígnem végül már annyian kántálják, hogy eljut a nagybetűs médiába is.

A probléma másik oldala az, ahogy hivatalos csatornákon kezelték az esetet. Rendőrségi tájékoztatást kb. hajnali három tájt kaptunk a helyszínen, de még ekkor sem fogalmazott egyértelműen a szóvivő (tartott a helyszínelés), hogy mi történt a három lánnyal, hányan sebesültek meg.

Gyors és pontos információkkal már éjfél-körül elejét lehetett volna venni a pletykáknak.

Mert hát, mit kezd a helyszínen a tudósító, aki nem kap tájékoztatást a hivatalos szervektől? Kérdezgeti az szemtanúkat, amik nincsenek, elég ha az illető kabát nélkül vacog a hidegben, akkor biztos a WB-ből jött és látott-hallott valamit. Innen megint csak a pletykák és a meg nem erősített tippek fognak továbbmenni, de ezek már tízezrekhez jutnak el, öt perceként változó tartalommal. Kész is a baj.

Így fordulhatott elő, hogy az egyik pillanatban öt halott, a másikban három, a harmadikban hatan csak késeltek és 17 halott van, de lehet hogy csak sebesültek vannak, akik az erkélyről estek le.

A kényszer hogy valamit írni kell, mert embertelen sokan kattintják a hírt nagyon erős ilyen helyzetben. Amióta viszont divat lett a közösségi információszerzés, ez a kényszer már a hitelesség rovására is megy. A kettő együtt meg elég szerencsétlen kombináció.

A developing story az egyszerű olvasó számára még mindig nehezen értelmezhető fogalom. Nem tud mit kezdeni a folyamatosan érkező hírekkel, csak igénye van rájuk. 

Hiába írja oda a portál hogy állítólag, úgy tudjuk, meg szemtanúk alapján, meg így, meg úgy, az olvasók ezeket hajlamosak tényként kezelni, a szimpatikusabb igazságot elfogadni, aztán valós meggyőződéssel üvölteni azt tovább Facebookon. 

Kétségek közt marad az ilyen olvasó, ilyenkor pedig teret kapnak a szélsőségek, mint a kuruc.info, ahol kész tények elé állítják az közönséget, még ha azok köszönőviszonyban sincsenek a valósággal. Az hogy az innen szerzett infó válik hangosabbá a közösségben, valahol minden légből kapott hírekkel dobálózó portál hibája is.

Remélem érzi mindenki az önmagát gerjesztő hülyeség tipikus esetét, nem is kell tovább ragoznom.

 

Egy hét emailek, hírek és fotózás nélkül

Rengeteg posztot olvastam már az ilyen áramszünetről. Sok kiégett informatikus áradozik róla, mennyire jó érzés letenni pár napra a telefont, elhagyni a laptopot és kivonulni az online forgalomból, ezért úgy döntöttem kedden, hogy ráteszek egy lapáttal a programjaimra és teljes digitális-szociális sötétségbe vonulok. Még fényképezőgép sem.

Biztos volt jó oldala is ennek - kevesebb sugárzást kapott a fülem vagy valami - de visszanézve elég nagy luxusnak tűnik 2010-ben nem olvasni, akár csak emaileket. 

Most jöhetne a tanmese arról, hogy szörnyűség: a zinternettel felgyorsult a világ, elhidegülünk egymástól, sötét szobákban ülünk a monitor előtt, stb. - Nettó hülyeség. 

Ma az vonja ki magát a közösségi életből, aki hetente egyszer néz rá az inboxára, nem követi az ismerőseit naponta Facebookon, fogalma sincs az elmúlt napok történéseiről, akár a szűk ismerősei közt, akár a nagyvilágban.

Lehet ellene tiltakozni, meg a 'régen minden jobb volt' mantrát szajkózni, de ma már annyira triviális dolog lett elolvasni egy notificationt, hogy aki ennyire nem képes - akár csak naponta kétszer - az magával tol ki.

Amúgy lemaradtam sörözésekről, munkáról, egy-két érdekes témáról, elhagyott három follower tumblr-en, ilyenek. Sohatöbbet.

Ötvenöttel kevesebb barátom lett

Sikerült olyan rajzifilmet találnod, amit még egyik ismerősöd sem rakott ki? Kurva nagy egyéniség vagy! Csak egy klisés Tom&Jerry-re futotta a fantáziádból? Nem baj! Egy helyre kerültök.

Pár tucat ismerős szemében biztos én leszek a zsémbes öregember, aki nem érti a tréfát. Milyen jó dili pedig rajzfilmfigurára cserélni a profilképet. Sokkal jobb, mint részt venni az összes világnapon - minden nap - vagy avon parfümöt nyerni a wellness hétvégéhez.

Díjazom az önkifejezést, elhiszem hogy üzenni szeretnél valamit a szürke hétköznapoknak, meg akarod mutatni a barátaidnak hogy voltál te is gyerek, és odabenn, legmélyen, az egyenkék facebook profil alatt egy igazi ember rejtőzik. Értem én, csak 

Indítsd róla egy blogot, mesélj róla egy kávé mellett, vegyél zsírkrétát és rajzold le (vigyázz, a kréta szájba kerülve fulladást okozhat, három éven aluli gyereknek nem ajánlott). Szívesen meghallgatom ki volt a kedvenc mesehősöd, sőt, lehet az én kedvencem is ő volt, akkor máris sokkal jobb barátok leszünk.

De ha egyszerre százan kezditek kiabálni hogy micimackó, inkább félreállok.

Így sem volt bátorságom mindenkit törölni. Akikkel eddig sem álltam igazán soha napi kapcsoltban, azokat gond nélkül, a többit viszont nehezebb érzés volt kizárni a mindennapjaimból. -Bár sokat könnyített hogy csőrike, denver vagy a kis hableány volt a profilkép helyén, mikor a gombra nyomtam. Őket sose szerettem. (15 emberről név szerint sem ugrott be hogy kik lehetnek, miattuk valahol hálás is vagyok ennek a mozgalomnak)

Hogy mi a bajom ezzel az egésszel? Hajlamos vagyok azt hinni, hogy az online viselkedésnek ugyanúgy vannak követendő szabályai, mint dróton túli világnak. Ha valaki hozzám hasonlóan sok időt tölt neten, megtanulja értékelni és elfogadni ezeket.

Aki csak alkalomadtán netre vetődik és ilyen tömeges akciókban próbálja kiélni magát, az ugyanolyan idegesítő, mint az óbégató részeg a buszon, aki a nyakadba borul mert padtársad volt általánosban, vagy a jehova hittérítő az aluljáróban, aki még pár hónapja a jegyzeteidből államvizsgázott, most meg bibliát akar rád sózni.

Tüzijáték, vagy amit akarunk

Hihetetlenül naiv kezdeményezés a tűzijáték helyett árvízkárosultaknak adakozók facebook csoportja.

A csatlakozók döntő többsége teljesen fogalmatlan a költségeket és a valós károkat illetően. A világból annyit érzékelnek, hogy ha x-re nem költünk, az az összeg varázsütésre y-ba fordul át, és rögtön sokkal jobb lesz mindenki sorsa. Nem is beszélve a tüzijáték további káros hatásait ellenzőkről, akik szerint például azért is jó ötlet lenne, mert sokkal kevesebb káros anyag kerülne a levegőbe. A mitől is?

Nem a nemes ügy mellé kiállással van a gond. Mindenki sajnálja azt a kétbalatonnyi magyarországot, amit megúsztatott a víz. A mérhetetlen ostobasággal van, amivel az emberek hozzáállnak a kérdéshez. A buta emberek olyan tömegével, akik hisznek benne, hogy egy százezer fős facebook grouppal politikusokat lehet befolyásolni, vagy segíteni fognak a károsultakon. Valószínűleg ugyanez a százezer ember csatlakozott a fizetős facebook ellen tiltakozó csoporthoz, és ugyanez a százezer hiszi, hogy a piros alma még az épp aktuális miniszterelnöknél is népszerűbb.

A csoportba zárva mindenki hallathatja a hangját, ez felsőkategóriás szórakoztatást biztosít mindenki számára. Nincs is vele probléma amíg így nevetünk egymáson. A gond ott kezdődik, amikor a hírekbe kerülve a csoport tagjai hajlamosak elhinni, hogy most a komoly ügy mellett kiállva már segítettek is. Like gombból és tüzijáték ellen tiltakozásból viszont nem lesz pénz a károsultak kezében.

Lehetne viszont abból, hogy a tüzijáték alatt a Tv-ben (vagy a facebook csoporttal foglalkozó hírekben) nagybetűkkel szerepelne az adakozó vonalak telefonszáma, segélyszervezetek számlaszámai és elérhetőségei. Ennek például nyomát sem láttam a napokban. A tüzijátékra összegyűlő tömegek között is lehetne kalapozni végig a dunaparton. Ne én adjak ötleteket.

A tüzijátékkal és a nemzeti ünneppel rájátszani kellene erre a mindenkit elöntő szolidaritási hullámra, nem pedig a lefújása mellett kampányolni. Javasolnám a "tüzijáték alatt fizetek egy ezrest az árvízkárosultaknak" csoport létrehozását. Ja, hogy ahhoz már nem csatlakoznának ennyien?

Nemzeti Összefogás Alapítvány számlaszáma: OTP 11742001-20063982

1752 Nemzeti segélyvonal
1749 Vöröskereszt adományvonal
Nagy összegű felajánlás: 06-1-759-50-50

 

(a kedvenc kommentem egyébként még mindig a "ne örvendjen a tüzijátékon a sok ember, amikor tízezrek házát mosta el az eső" - a logika mentén továbbhaladva akkor tiltsákbe a focivébét is, meg a nyári fesztiválokat, mert azoknak is örülünk.)