Egysoros #2

Szerdán olyat ebédeltem, mint az ősemberek. Paleokonyha. Már az ősemberek is ettek mandulás süteményt datolyás almareszelékkel, úgyhogy annyira nem volt rossz. Kardfogú tigrist sem kellett hozzá vadász szakócával. Az ősemberek még tudtak élni. Csak korán haltak.

Olcsóbb a repjegy stockholmba, mint a vonatjegy Miskolcra. Mi tart vissza.

Meg kell tanulni rétegesen gondolkodni.

Menőnek lenni gáz http://levlifestream.tumblr.com/post/1514667135#Notes.

A szomszédban halt meg Antall Imre. Azóta a szomszédban nem lakik senki.

A tárgyalást követően Dániel Péter ügyvéd újságíróknak elmondta, hogy tovább folytatja a nyilatkozattal kapcsolatos tiltakozó akcióját, de ahogyan mondta, most már nem kaszinótojással, hanem egy vastag filctollal felszerelkezve jár. A nyilatkozatra vagy egy áthúzott nullát, vagy egy lekonyuló szájú figurát fog rajzolni. Ebből a célból három rendőrségi épületben és a főpolgármesteri hivatalban is járt a közelmúltban.

2050-re fejlődik majd annyit az orvostudomány, hogy élhessek 2100-ig, addigra lesznek már robot-ember hibridek, azzal megint kihúzok pár évtizedet, amíg feltalálják, hogy a tudatomat áttölthessem tetszőleges új testbe. Ennyi idő talán elég lesz hogy találjak valakit.

Egyszer tényleg megcsinálom a fotósorozatot a kutyákról, akik hajnalanta embereket sétáltatnak.

"Nem értem bazdmeg. Szóltam neki hogy ne smároljon a csajjal, mert az előbb szopattam - erre nekem jön bazdmeg ököllel. Normális szerinted?" 

Coelho az ágybavizelésről - unheimlich: Tízezer ok lehet arra, hogy kimásszál az ágyból, de valódi hatóerővel csak egyetlen egy bír: ha már kurvára kell hugyozni.

Két egysoros poszt között a jövőben sokkal több tartalom lesz, csak győzzem betűvel.

 

 

Filed under  //  bölcsesség   egysoros   vélemény   énblog  
Comments (0)
Posted