hernádi levente épp nem fotózik

Megszámlálhatatlanul sok lakberendezős blog átnézése után

Maradt két oldal, ahol folyamatosan találok jó ötleteket. Érdemes lapozgatni emma designblogját; ő svéd, és ért hozzá. A teljes archívumon végigmentem, és bátran ajánlom mindenkinek, hogy kövesse a példám. Kiapadhatatlan ötletforrás. Tényleg. És home-designing.com-ot, ami elég jól összeszedett oldal a témában.

Az beollózott képek mind ezekről az oldalakról vannak. Magamnak gyűjtögettem - színek, ötletek, iránytartás céljából. Az a terv, hogy hasonló megoldások mentén alakul majd a lakás is. Szép lesz.

 

Kora esti óda Katához

Ma megértettem miért Kata a világ legjobb fotóstáskája. Újra elkezdtem edzeni és rendesen széthajtottam magam most az első két napban. Olyan fájdalmasan másztam fel az emeleti öltözőig, hogy azt hittem ott fogok aludni valamelyik padon, mert képtelen lennék haza vánszorogni.

Összepakoltam a cuccaimat - Katában elfér a fényképezőgép, a laptop és a váltásruha az edzéshez - kínos szenvedések árán felhúztam a kabátomat, és már csak a táska volt hátra. A sapkámat is alig bírtam a fejemre tenni, elképzelni sem tudtam hogy fogok a hét-nyolc kilós táskával boldogulni.

És akkor megtörtént a csoda.

A táska még ilyen körülmények között is minden erőfeszítés nélkül úszik fel a vállra. Megértettem mit jelent az ergonómia. Mekkora a különbség egy gondosan megtervezett táska, és bármelyik másik között.

A  csoda a vállpántokban van. Határozott íve van a pántoknak, amik alaphelyzetben is ugyanúgy állnak, mintha a hátadon feszülne a táska súlya. Nem kell a kezeddel a hátad mögött keresgélni a pántot, nem tekeredik, nem kell messzire nyúlni érte. Pont ott van, ahol lennie kell: ahol mindenféle megerőltetés nélkül rácsúszik a vállra. És ott marad. Amíg le nem veszed.

Sajnálom, hogy ez az egész nem valentin napkor történt. Akkor feleségül is vettem volna ott helyben. Soha többet nem akarok másmilyen táskát.

Tíz zene, amik nélkül úgy néz ki nem voltam meg 2010-ben

Milyen jó hogy ma már az itunes és a last.fm is méri miből-mennyit hallgatok, így nem kell véletlen benyomásokra alapozni az év végi összegzést.

Annyit hozzá kell tenni, hogy zenét kétféle élethelyzetben hallgatok: Az egyik amikor haladok A. pontból B. pontba és közben muszáj valaminek szólnia hogy elnyomja az utcazajt, a másik pedig gép előtt ülve, amikor szintén mindegy mi szól, amíg nem hallom a gép zúgását.

2010 legtöbbet hallgatott albuma a Subscribe - Stuck Progress to the Moon lett, második a badreligion-new dark ages, harmadik a rancid-out come the wolves, ami annak köszönhető hogy sokat éjszakáztam októbertől mostanáig, és ezek azok zenék az ipodon amik ébren tudnak tartani hazafele. Na meg szeretem is őket lassan tizen sok éve.

A tíz legtöbbet hallgatott szám viszont egész más műfaj. A sorrend ad-hoc, nem tükröz semmilyen tetszés-mértéket:

Read the rest of this post »

Egy hét emailek, hírek és fotózás nélkül

Rengeteg posztot olvastam már az ilyen áramszünetről. Sok kiégett informatikus áradozik róla, mennyire jó érzés letenni pár napra a telefont, elhagyni a laptopot és kivonulni az online forgalomból, ezért úgy döntöttem kedden, hogy ráteszek egy lapáttal a programjaimra és teljes digitális-szociális sötétségbe vonulok. Még fényképezőgép sem.

Biztos volt jó oldala is ennek - kevesebb sugárzást kapott a fülem vagy valami - de visszanézve elég nagy luxusnak tűnik 2010-ben nem olvasni, akár csak emaileket. 

Most jöhetne a tanmese arról, hogy szörnyűség: a zinternettel felgyorsult a világ, elhidegülünk egymástól, sötét szobákban ülünk a monitor előtt, stb. - Nettó hülyeség. 

Ma az vonja ki magát a közösségi életből, aki hetente egyszer néz rá az inboxára, nem követi az ismerőseit naponta Facebookon, fogalma sincs az elmúlt napok történéseiről, akár a szűk ismerősei közt, akár a nagyvilágban.

Lehet ellene tiltakozni, meg a 'régen minden jobb volt' mantrát szajkózni, de ma már annyira triviális dolog lett elolvasni egy notificationt, hogy aki ennyire nem képes - akár csak naponta kétszer - az magával tol ki.

Amúgy lemaradtam sörözésekről, munkáról, egy-két érdekes témáról, elhagyott három follower tumblr-en, ilyenek. Sohatöbbet.

Rendet raktam, jobb ember is lettem?

"Úgy néz ki a szobád, mintha itt hagytad volna miután elköltöztél."

Elhatároztam hogy leegyszerűsítem magam körül az életet annyira, amennyi még épp nem zavarja a mindennapi teendőimet. Nem saját ötlet alapján, néhány előzményét már korábbi posztokban is olvashattátok.

Első körben végigmentem minden fiókon, polcon, szekrényen és kidobtam az összes dolgot, amit legalább három hónapja nem vettem elő: papírok, füzetek, jegyzetek, fiók mélyére száműzött felesleges kacatok repültek. Meglepően sok szemét gyűlik össze az évek alatt. Tárgyak amiket jobbról-balra tologatunk hátha jó lesz még valamire alapon - feleslegesen. Ilyenekkel telt meg az első négy szemeteszsák.

Teljesen kiürült nyolc fiók, számlákon kívül minden papír eltűnt a szobából. (Kivéve tíz darab könyvet és a Nat.Geo, fotóriporter magazin gyűjteményt)

Megtartottam apró szuveníreket, kb. hat-nyolc darabot: Egy mammut fogat - ami évmilliókat túlélt a föld alatt - nem én fogok a szemetesbe száműzni, és néhány szobrocskát, amiket a világ minden tájáról kaptam eddig. Száműztem a CD-k, DVD-k nagy részét, bár a megmaradt lemezeket is nyugodtan kidobhatnám.

Tényleg, nem kellenek valakinek 5-6 éves CD-k? Kb. akkor írtam ki az utolsót.
-Azóta se használtam egyiket sem.

Második körben a ruháimat selejteztem le. A ruhatár nagyjából felétől megszabadultam, az elhordott dolgok az árvíz/iszapkárosultaknak mennek. Annyit tartottam meg, ami nagyjából másfél hétre elég mosás nélkül. Ezt még így is soknak érzem, de majd idővel kialakul, mire nincs tartósan szükségem.

A harmadik kör az elektronikai dolgok: TV-m, Hi-fi-m nincs, most azon vagyok hogy az asztali gépet is eladjam, mert mióta laptopom van, azt sem kapcsoltam be. A fotós cuccokhoz nem nyúltam.

Végül átrendeztem úgy a szobát, hogy a megmaradt dolgok is olyan részére kerüljenek, ahol nincsenek szem előtt. A feleslegessé vált bútorokat is oda rendeztem. (P -alakú a szoba így elég sok a holtpont benne)

Mire volt ez jó eddig?

- Már maga a rendrakás rész felemelő érzés. Vigyorogtam minden kukába dobott tárgynál, mikor belegondoltam miért tartogattam mostanáig.

- Mindennek meglett a helye. Nincs többé olyan, hogy valamit nem találok. Bárhova tegyek is kulcsot, telefont, iratokat, nem tudnak eltűnni. Nincs hova.

- Egyszerű letisztult környezet, amiben semmi nem vonja el a figyelmet arról, amit épp csinálok. Az ingerszegény környezet inspiráló.

- Rákényszerít a folyamatos rend-tartásra. Minden széthagyott dolog szinte világít a környezetében, rontja a összképet, kénytelen vagyok elpakolni. Ez nem rendmánia, de ha pár másodperc alatt visszaállítható a szoba az alapállapotba, akkor miért ne tegyem arrébb azt a két poharat meg a nadrágot a földről?

 

Hogy jobb ember lettem-e ezzel, fogalmam sincs. Összeszedettebb lettem, ezt érzem egyelőre. 

Hajléktalan vagyok, ipadem van

A Gizmodo egyik bloggere posztolta ezt a fotót egy nem mindennapi hajléktalanról (legalábbis itthon biztosan nem lenne az), azzal megjegyzéssel, hogy valaminek nagyon el kellett romlani a világban, ha ilyet látunk az utcán. 

Talán a szerző sem számított rá, hogy hümmögő bólogatás helyett milyen lavinát indít el olvasói közt a poszttal. Vagy pont erre számított, de nem látta ezt a régi wall street journal slideshow-t, laptopozó hajléktalanokról.

A legtöbb olvasó a hajléktalan mellé állt. Amerikában fillérekért lehet használt, leselejtezett laptophoz (netbookhoz, bármihez - mindegy) jutni. Jó eséllyel működő darabokat találni szeméttelepeken, pc-bontókban, könnyű lopni egyet az egyetemi kávézókból, stb.
Üzemeltetni legegyszerűbben napelemes energiaforrásról lehet, ötven dollár körüli áron beszerezhető ebayről, tehát szintén elhanyagolható kiadás. A laptop ma már távolról sem luxuscikk - sokkal inkább létszükséglet.

Hogy a képen látható férfi mit is csinál épp, talán sosem tudjuk meg. Lehet, hogy Facebookon beszélget épp a barátaival vagy állásajánlatokat böngészik, talán Minecraftozik, szoftvert fejleszt, háromdét renderel. Érkeztek viszont kommentek a cikkhez hajléktalanoktól, amikből kiderül hogy attól hogy valakinek nincs lakása, még ugyanúgy van keresnivalója google-ben.

Nem lehet tudni a kommentekből mennyi valódi és hányan trollkodnak, nem is kell mindet készpénznek venni, de ezt az egy sztorit lebilincselőnek találtam:

Egy amerikai srác mindenét egy táskába rakva egy laptoppal és egy ipaddel önszántából lett hajléktalan. Most Franciaországban él, a történetét lehozta a Gizmodo egy kapcsolódó cikkben. A digitális hajléktalanság ma már nem csak romantikus fantázia, hanem működő alternatíva egy teljes élethez.

Folyamatosan utazik amerre kedve tartja. Laptopról ír, a cikkeiért kapott pénzből csak ételre és tisztálkodásra költ, a többit odaadja a rászorulóknak. Hajléktalan abbban az értelemben, hogy nincs lakása vagy albérlete, szabadban alszik és minden vagyona tényleg egy táskányi ruha, az msi netbookja és az ipadje. Skype-on, gtalkon tartja a kapcsolatot a barátaival és a megbízóival, mekiből és ingyenes hotspotokról tölti fel az anyagait. Nem lövöm le az érdekesebb gondolatokat a bejegyzésből, érdemes átkattintani és elolvasni.

Félelmetes belegondolni, de igaza van. Igazán tényleg nem is kell más. Nekem mondjuk még a fényképezőgépem, és el tudnám képzelni, hogy hasonlóan boldogan élek. Arról nem is beszélve, mennyi témának  lehetne így komolyan utánamenni. A srác egy kis érzékkel a képkészítéshez könnyűszerrel futhatna be akár komoly szabadúszó fotós karriert.

A linkelt anyagok végigrágása óta egyre inkább foglalkoztat a kérdés: Mennyire egyszerűsíthetjük le magunk körül a világot? Mik azok a dolgok amiktől nehéz és amiktől lehetetlen elszakadni? Mit pótol a technika és mit vesz el cserébe?

- A válaszok hatalmas rendrakáshoz vezetnek. - de erről majd másik posztban.

Mihez kezdjünk a felesleges kacatokkal?

Nézz körül a szobádban.

Most vissza ide.

Olvasd el ezt a cikket.

Most vissza ide.

Rengeteg felesleges holmi vesz körül: emléktárgyak, könyvek, újságok, kis szobrok. Porfogók. Tárgyak amiket egyszer használsz (vagy egyszer sem), majd a polcon várják a világvégét. Aztán újabb év, még egy nyaralás, még több kacat. Törölgetni kell őket, hely kell az újaknak, és az újabbaknak. Végül aztán minden emléktárgy életében eljön a pillanat, amikor lomtalanítás címén az utcára kerül, de ez is csak egy újabb értelmetlen köre a céltalan gyűjtögetésnek.

Arra gondoltam, bőven elég lenne lefotózni minden apróságot a szobában, aztán eladogatni/kidobni vagy kezdésnek bedobozolva a garázsba tenni őket. Fénykép formában ugyanúgy megmaradnának emléknek, és nagyjából ugyanannyit is nézegetném őket, mint most a hátam mögött, a szoba félreeső sarkában a polcokon.

Ami a többi lomot illeti, a CD-ket, DVD-ket talán évek óta ki sem vettem a tokjukból, a könyvek is egyszer használatosak és túl sok sincs belőlük (bár erre nem vagyok büszke), a hónapról-hónapra gyűlő magazinok/újságok pedig tényleg csak a bajnak vannak.

Minél tovább nézelődök magam körül, annál feleslegesebbnek tűnik minden a számítógépen, fényképezőgépen és ezek tartozékain kívül. A fiókok is tele vannak papírokkal, régi jegyzetekkel, füzetekkel, amiket fogalmam sincs miért nem dobáltam ki eddig. Talán hogy ne álljon üresen minden.

Tovább is lehetne vinni a minimalizálást, és ez a probléma is megoldódna. A felesleges tárgyak után a felesleges bútorokat is eladogatni. Simán leredukálható a szoba egy ágyra, asztalra, székre és ruhányszekrényre. Ami pedig a legfélelmetesebb a dologban, hogy semmi más nem is hiányozna igazán.

El lehetne jutni valami hasonlóig, ahol 10m^2-en minden elfér, mindennek megvan a funkciója és a használati értéke. (a képen a boeing belsőépítészének lakása www.pto.hu)

Mi az a minimum, amit feltétlenül (de tényleg, feltétlenül) megtartanék a kényelmes élethez?

laptop+tartozékok
iphone
ipad/kindle/hasonló olvasó
fényképezőgép+tartozékok
4-5 váltásruha plusz a szezonális ruhák
két szett étkészlet
két szett ágynemű
két törölköző
alapvető tisztálkodási szerek 

...és ennyi.