Gpoyw helyett inkább szövegben, de így is képet kaphattok.
Két hete úgy érzem, nem állok rendesen a lábamon. Nem most kezdődött ez a dolog, de az elmúlt időben kezdett igazán zavarni. Tudtam mielőtt belevágtam, hogy baromi nehéz lesz egyedül élni, számítottam is nehézségekre, nem voltak illúzióim.
Mindenre igyekeztem előre felkészülni, mindenre voltak kész ötleteim, vagy legalább elképzeléseim, de most már kezd sok lenni, és úgy érzem, egyedül kevés vagyok a megoldáshoz.
Kicsiben kezdődöt, aztán az elmúlt hetekben kezdett zavaróan mindennapivá válni, de egészen mostanáig azt mondogattam magamnak, hogy idővel javulni fog, elmúlik majd magától.
Hát nem múlt.
Nem tudok tőle szabadulni, és ahogy ezt napról-napra meg kell élnem, már felkelés után lenyomja a hangulatomat. Lehúz, nem hagy érvényesülni, zavar.
Zavar, mert egyszerre érzem hihetetlenül bagatelnek a problémát, és magamat teljesen tehetetlennek. Egészen mostanáig nem mertem segítségért fordulni, de most úgy döntöttem, nem mehet ez így tovább.
Egyszerűen képtelen vagyok kiválogatni a zokniaimat. Két hete nem volt a lábamon azonos pár.
Három éve elképzelni sem tudtam, hogy bármi közöm lesz a fotós szakmához.
Azt pláne nem, hogy egy két kredites, szabadon választható "Fotó" tantárgynak köszönhetem majd, hogy három éve a fotós szakmán kívül semmi mást nem tudnék elképzelni magamnak.
Fotózni szerettem előtte is, meg kattintgattam is, sokat, de a szerelem a negyedik félévben kezdődött, a BKF-en. Pedig igazán nem sok mindent tanultunk ott: képeket nézegettünk heti egyszer, másfél órában. Mégis, azt hiszem mindent, amit ma szeretek fotózásban, és az emberekben akik művelik, ott értettem meg.
A félév végére gyűlt bennem össze annyi bátorság, hogy a nyárra jelentkezzek a tanárnál gyakornoknak a HVG fotórovatához. A tanárnál, akiről csak annyit tudtam, hogy Bánkuti Andrásnak hívják, mindig nagy fotóstáskával jár, mellesleg talán valami köze van a MUOSZ fotó-szakosztályhoz, és a HVG fotórovatához is. - Szerénysége ennyit árult el a diákok felé.
Talán az unokáimnak is mesélni fogom a történetet, mikor Marcival ketten aláírtuk a papírokat a HVG-nél az első napon, Andrásnak pedig csak annyi volt a kérdése, hogy van-e nálunk fényképezőgép, és már küldött is minket a Duna-partra, ahol épp a holokauszt emlékműnél tüntettek. - Innentől pedig 1-re csökkent a lehetséges karrier-opciók száma.
Kép képet, hónap hónapot, év évet követett, én pedig a főiskola mellett ottragadtam a fotórovatnál, amikor csak tudtam. Hogy mekkora emberek között is, arra csak az elmúlt néhány hónapban kezdtem rájönni, mióta nem csak tanulóként, hanem kollégaként próbálok felnőni a szinte elérhetetlen, félisteni szintre. (a félisten jelző pedig egyáltalán nem túlzás, legalábbis magamnak mindig ezt mondogatom, amikor megpróbálom elképzelni a helyzetet)
Amikor egy délután csörög a telefonom, és egy idősebb fotóriporter kérdezi tőlem - kicsit elcsukló hangon - hogy úgy hallotta, elmegy a Bánkutya a HVG-től, és hogy ez biztos nem igaz; amikor a Szigeten a hajnali buli közepén kijózanít valakit, mikor megtudja ugyanezt, nos, akkor értettem meg igazán, hogy egy olyan emberrel dolgozhatok együtt, aki azzá tette a szakmát, amiért ma mindannyian benne élünk.
Bánkuti leckéi egy egész generációnyi fiatal fotóst indítottak útnak, és még biztosan sokszor ennyinek lesz példaképe András.
Ezzel az egyszerű kérdéssel térnék vissza itt. Aztán lesz itt szó a napokban lakásfelújításról, lakberendezésről, IKEA szerelésről, nextgenMMOkról, personal finance-ről, férfiak a konyhában (csak én) miegymás. Mindenképp stay tuned.
Szóval nekem, aki az egész életemet Tumblr-en meg Facebookon élem, mi a bajom azzal, ha valaki az utca túloldaláról belát a szobámba?
Ezt próbálom magamnak is megmagyarázni. Nem könnyű.
Lassan ezerötszáz ember követi a hülységeimet mindenféle platformon, mégis a víz kiver, mikor kinézek az ablakon, és valamelyik szembeszomszéd is épp azt csinálja. Az bezzeg nem zavar, hogy gyakorlatilag annyi mindent megosztok magamról, hogy aki egy fél éve olvas valahol, felismer egy Quimby koncert hátsó soraiban, az éjszaka közepén, az EFOTT-on, és nem tudok neki hirtelen újat mondani magamról. Szia Réka, Vera, Petra! :D
Az első benyomás mindig fontos a jószomszédi viszony kialakításához, de ha az első benyomás egy háromhetes lakásfelújítás, akkor nagyon bele kell húzni az elnézéskérő levéllel. Hozzuk össze közösen!
Tisztelt Lakótársak, Kedves Szomszédok
Engedjék meg, hogy ismeretlenül is kifejezzem az önök iránt érzett legmélyebb tiszteletemet. Embert próbáló napok elé nézünk néznek, melyeken csak emberfeletti akarattal, és különös bátorsággal lesznek képesek úrrá lenni. Az önök előtt álló feladat komolyságát írásban visszaadni szinte lehetetlen.
Az elkövetkező három hétben tűrőképességük, türelmük és emberségük egyszerre kerül próbára. Az elkövetkező három hétben csempék fognak hullani, falakat fogunk kidönteni, ablakokat-ajtókat kiszedni és visszarakni.
Flexek éles hangja fogja megzavarni a megszokott reggeli idill nyugalmát. Kalapácsok, fúrók, szegélyvágók ütemes zajára fognak ébredni és elaludni. A tavaszi szellőre nyitott ablakukon a munkálatok törmeléke homályosíthatja el szobájuk dicsőséges fényét.
Mégsem adhatják fel a küzdelmet.
Türelmük nem lesz hiábavaló. Három hét elteltével a munkák abbamaradnak, szomszédjukba új élet költözik. Az emelet megtelik majd vidámsággal, mosolygó biciklis fiatalokkal (1db). Egy csendes szomszéddal lesznek gazdagabbak.
Remélem belátják, ez közös érdekünk. Ez a közös célunk. Ezért kell a következő hetekben megküzdenünk.
Úgy gondoltam, ezt ilyen nemzetiszínű keretbe foglalom majd, és úgy teszem az ajtókra.
Egyértelműen a gyilkos lepkeraj támadása ellen. Bár én nem hiszek az ilyenekben (föld órája), ez a videó meggyőzött. Viszont fotózni fogok ma este fél kilenctől, úgyhogy majd megpróbálom félgázzal villogtatni a vakut egy órán keresztül.
Az pedig csak a publish gomb lenyomására jutott eszembe, hogy föld órája mellett óraátállítás is lesz hajnalban, így egy órával hamarabb szabadulok majd. Duh. Winning!
Maradt két oldal, ahol folyamatosan találok jó ötleteket. Érdemes lapozgatni emma designblogját; ő svéd, és ért hozzá. A teljes archívumon végigmentem, és bátran ajánlom mindenkinek, hogy kövesse a példám. Kiapadhatatlan ötletforrás. Tényleg. És home-designing.com-ot, ami elég jól összeszedett oldal a témában.
Az beollózott képek mind ezekről az oldalakról vannak. Magamnak gyűjtögettem - színek, ötletek, iránytartás céljából. Az a terv, hogy hasonló megoldások mentén alakul majd a lakás is. Szép lesz.
Többször említetted a showderclubban, hogy problémáid vannak a testi adottságaiddal, meg azzal ha felismernek az utcán. Nekem egy egészen sajátos problémám lenne az utolsó stádiumos, 17 éves, aids-es Bud Spencer imitátor külsőddel: az hogy még édesanyám szerint is úgy hasonlítunk, mint két tojás. És engem is felismernek az utcán. A rajongóid.
Az egész dolog december elején kezdődött, akkor még nem értettem miért találnak meg ismeretlenek a kérdéssel, hogy szerepelek-e a Tv-ben. Aztán karácsonykor unokatestvéremék hívták fel a figyelmem a showderclub videókra youtube-on. Akkor kellett szembenéznem először a problémával.
Az a baj hogy nem csak külsőre hasonlítunk, de a mozgásunk és a gesztusaink is kísértetiesen hasonlóak. (Azóta szüleimnél utánajártam, nem vagyunk testvérek.) Sőt, én még rátennék egy lapáttal a hasonlóságra azzal, hogy az általad parodizált életformát nagyjából egy az egyben élem. Suzukit azért nem vennék.
December óta nem volt olyan hetem, hogy ne jöttek volna oda hozzám legalább hárman - négyen - 'Hee, nem te vagy az a srác a showderclubból?' . Volt akinek sikerült elmagyaráznom, hogy csak egy egyszerű fotóriporter lennék, de ez a válasz csak az esetek kis százalékában bizonyult meggyőzőnek. Volt aki átlátott a szitán és cinkosan megveregette a vállam 'te most megpróbálsz viccelni velem, mi? jóvan, jól csinálod ám. Jól nyomod." - Az ilyenekre inkább ráhagytam.
Aztán volt olyan negyvenes nő, aki egyenesen papír ceruzával futott oda hozzám, hogy autogrammot adjak a fiának, mert én vagyok a kedvence. Mit lehet csinálni az ilyenekkel?
A pontot az i-re egyébként két ~16éves lány tette fel egy szombat hajnalban, akik az astorián szólítottak le, hogy mutassam meg a pinát a mellkasomon. Kiegyeztünk egy közös képben. Szegénykék biztos nagyot csalódtak reggel, ha rájöttek hogy mégse veled készült a fotó. Ha egyáltalán rájöttek. Meg Kőhalmi Zoltán, aki szembejött velem valamelyik nap a szerkesztőség épületében, és végig láttam az arcán, hogy nem tud hova tenni.
na tessék, írás közben hugom jött be most a szobába, felröhögött: nézed magad a youtubeon? - és kiment.
Ezzel a hasonlóság dologgal csak annyi a bajom, hogy általában a részeg 18-24 férfi csoportból találnak meg az emberek. Jó lenne ha kezdenél magaddal valamit, átalakítanád a célcsoportod úgy, hogy ezentúl a 18-23 lányok ismerjenek fel inkább. Ez hosszútávon mindkettőnknek sokkal több örömet jelentene a mindennapokban.
Nem mondom hogy nagy rajongód lennék. Fapofával néztem végig mind az öt videódat, de az embereknek, akik felismertek bennem, nagyon bejön amit csinálsz. Te vagy a kedvencük. Úgyhogy azt mondom így tovább, csak ezen a közönség dolgon igyekezz változtatni.
A levél megírására a tegnapi házibuli késztetett, ahol szintén két ilyen kérdést kaptam.
Ez így lett idén is. Tavaly csak a trashhorror, meg a zs-kategória futott (ha egyáltalán), és csak arra a három-négy kihagyhatatlan filmre mentem moziba, amiket kötelező volt megnézni. Aztán egy nap rádöbbenek, hogy megint eltelt egy év az előző Oscar óta. Ilyenkor átfutom a listát és elkezdem sorban pótolni a lemaradást.
Nem arról van szó hogy torrenteznék helyette. Valamiért még úgy sem érdekelnek, hogy bármelyiket, bármikor letölthetem.
Egyszerűen ráuntam a két órás filmekre. Nem tudnak ennyi ideig lekötni a leglátványosabb, legizgalmasabbak sem. Nem vagyok hiperaktív. Tudok a seggemen ülve koncentrálni órákig ha kell, de régóta nem találkoztam olyan filmmel, amit egyben végig tudtam volna ülni, és igazán odafigyelni rá. Talán a Let the Right One In volt ilyen. - De az is tavaly előtti?
Akárhogyis, a követekző hetekben ezeket kell pótolnom:
Legjobb Film:
Black Swan The Fighter Inception The Kids Are All Right The King's Speech 127 Hours The Social Network Toy Story 3 True Grit Winter's Bone
Legjobb külföldi film:
Biutiful (Mexico) Dogtooth (Greece) In a Better World (Denmark) Incendies (Canada) Outside the Law (Algeria)
Legjobb animációs film:
How to Train your Dragon The Illusionist Toy Story 3
Legjobb animációs rövidfilmek:
Day & Night The Gruffalo Let’s Pollute The Lost Thing Madagascar, a Journey Diary
A jövőben beállsz a TV elé, ami már a mozgásodból kitalálja melyik családtag vagy, és köszön neked, betölti a személyes beállításaidat. A kinect esetében ez csak egy avatar, de ennyi erővel jöhetnének a kedvenc csatornák, műsorok, személyre szabott bármi.
A jövőben nincs kontroller, nincs egér és nincs billentyűzet. Elég kézzel-lábbal hadonászni, a gép meg valós időben leutánozza amit csinálunk.
Így nézett ki az első találkozásom a jövővel szilveszter éjszaka:
Egyelőre elég nagy mozdulatok kellenek az irányításhoz és egy tizedmásodpercnyit késik talán a reakció, ennek ellenére baromi jó szórakozás a Kinect. Legalább akkora élmény, mint amilyet az jelentett mikor lemásztunk a 2D fáról, és kiegyenesedve, 3D-ben mászkálhattunk az első FPS-ekben.
Négy-öt játékot próbáltunk ki, mindegyik eltérő mozgásformákra alapozik. A squash-szerű labdajátéktól kezdve az ugrálós-guggolós-akadálykerülgetősig mindegyik bemutat valamit a platformban rejlő lehetőségekből. Fantasztikus dolgokat tudok elképzelni a rendszerre.
Ahogy a guitar hero forradalmasította a házibulikat és a közös otthoni szórakozást, úgy fog újraírni mindent a Kinect is. Nem a hosszú kaland/akciójátékok tere lesz, inkább a Rock band-szerű közösségi szórakozásé.
Fél óra játék után kezdtünk el fáradni, már csak ezért sem tudnék elképzelni egy komolyabb játékot, amihez 3-4 óra ;) folyamatos koncentráció kell. Még ezek a demo-jellegű játékok is intenzív mozgást igényelnek, ami valahol jó is lehet. -Igaz messze van ez a fajta mozgás a szabályos mozdulatsorokkal végzett tornától.
Szóval én már a jövőben szilvesztereztem, és biztosan állíthatom hogy a jövő eszméletlen jó lesz.
